HÍREK

Az ezüstéremért küzdő Dunaújvárost fogadja NB III-as csapatunk az utolsó előtti fordulóban

2022-05-22

Az ezüstéremért küzdő Dunaújvárost fogadja NB III-as csapatunk az utolsó előtti fordulóban

A harmadik hely bebiztosításához már nagyon közel áll Varga Balázs vezetőedző csapata.

Egykori NB I-es csapat látogat a 37. fordulóban a BVSC-Zugló stadionjába: a Dunaújvárosi PASE csap össze ugyanis NB III-as együttesünkkel. A Fejér megyeiek a 2014-15-ös idényben voltak az élvonal tagjai, de 2016 óta már a harmadosztály mezőnyét gyarapítják.

Jelenlegi legeredményesebb labdarúgójuk Novák Zsombor, aki 13 találatnál jár, de többen is megfordultak egykor az NB I-ben. Pokorni Péter kapus már a Paks első élvonalbeli idényében, 2006-ban is játszott, 2012-ig összesen 14 meccs került a lábába. Báló Tamás pedig már az egykor magyar bajnok dunaújvárosi gárda, a már megszűnt Dunaferr színeit is viselte a legmagasabb osztályban: 2003-ban debütált, majd némi kihagyást követően szintén Pakson szerepelt, végül 207 meccset játszott. Rajtuk kívül Tölgyesi Viktor 6 év alatt 18 bajnokit kapott a Kecskeméttől, Petró Balázs 3 év alatt 4-szer lépett pályára a Haladásnál, a nemrég elhunyt egykori dunaújvárosi játékos és edző, Szepessy László fia, Róbert pedig Kaposváron került bevetésre 25 alkalommal, még 2009-11 között. Van továbbá három olyan labdarúgó is, akik az élvonalbeli DPASE-ben is szerepeltek. Papp Máté a 2014-15-ös idényt még a PAFC-nál kezdte, majd a piros-fehéreknél fejezte be (összesen 8-szor játszott), míg Villám Balázs hosszú NB I-es karrierje alatt több klubot is erősített (Vasas, DPASE, Honvéd) és végül (egyelőre) 46 találkozóig jutott az első osztályban. A harmadik játékos, Jakab Dávid pedig nemcsak a Dunaújvárosnál, hanem klubunknál is megfordult: ellenfelünknél 19, az MTK-ban 4 meccset játszott, 2016 és 2018 között erősítette csapatunkat.

Ellenfelünk a 37. fordulóban egy ponttal (vagy a Makó pontvesztésével) már matematikailag is bebiztosítaná dobogós helyezését, de egyelőre az ezüstéremre is van esélyük. Ehhez két mérkőzés alatt 4 pontot kell behozniuk a Balassagyarmattal szemben, igaz, a Nógrád megyeiek győzelme esetén a második helyre elveszítik a reményt.

Az MTK Budapest II novemberben Szöllősi és Csernák góljaival 2-2-re zárt Dunaújvárosban.

A találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik a BVSC-Zugló stadionjában.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman