HÍREK
Az Ezüstcipő Focisuliban jártunk (GALÉRIA)
2018-02-08
![Az Ezüstcipő Focisuliban jártunk (GALÉRIA)](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/1076/attachment1569492188.jpeg)
Kenesei, Torghelle és Schäfer lepték meg a hallássérült labdarúgókat.
Kenesei Krisztián, Torghelle Sándor és Schäfer András az Ezüstcipő Focisuliban jártak, hogy meglátogassák az ott focizó, hallássérült diákokat. Az iskola alapítója, ifjabb Fekete László, az 1979-es évben Ezüstcipős – egykori újpesti labdarúgó – Fekete László fia. Az ilyen elismerés azoknak a focistáknak jár, akik a második legtöbb gólt szerezték az adott évben Európában. Az intézmény alapítóját kérdeztük a suli működéséről.
– Hetente kétszer tartunk edzést a gyerekeknek, akik a Budapesti Hallássérültek Tanintézetéből és a dr. Török Béla Nagyothallók Általános Iskolájából érkeznek. Két fő célja van az intézménynek: egyrészt szeretnénk sportolási lehetőséget biztosítani a hallássérült gyerekeknek, másrészt megőriznénk a magyar labdarúgás hagyományait.
Ifjabb Fekete László labdarúgóink fogadtatásáról is beszélt:
– Remekül sikerült a rendezvény. Nagyon kedvesek voltak a vendégek, és ez óriási dolog a fiúk számára. Ráadásul számtalan ajándékkal érkeztek Sanyiék, hiszen hoztak – többek közt – polókat, tollakat, jegyzettömböket és csokit is.
Az edzés végén a gyerekek olyannyira ragaszkodtak a három labdarúgóhoz, hogy a termet csak nagy nehézségek árán sikerült átadni a következő foglalkozásnak.
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)