HÍREK

Az előző körben a Fehérvár FC-t búcsúztató ESMTK vendégei leszünk - Bemutatjuk szerdai kupaellenfelünket

2023-10-31

Az előző körben a Fehérvár FC-t búcsúztató ESMTK vendégei leszünk - Bemutatjuk szerdai kupaellenfelünket

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában csapatunk a harmadosztályú ESMTK vendégeként lép pályára november 1-jén, szerdán 12:30-kor.

Jelen:

Az NB III Dél-Keleti csoportjában 13 fordulót követően a második helyen álló ESMTK a MOL Magyar Kupa idei kiírásban már három kört sikerrel megvívott.

Turi Zoltán együttese az első fordulóban a Bács-Kiskun vármegyei I. osztályban szereplő Harta SE otthonában győzött 3-1-re, majd a második körben 5-1-re múlták felül a Békés vármegyei I. osztályban játszó Szarvasi FC 1905 gárdáját.

A sorozat 3. fordulójában pedig hatalmas bravúrt bemutatva 1-0-ra megverték hazai pályán az élvonalbeli Fehérvár FC csapatát.

A szezon során minden sorozatot figyelembe véve 16 tétmérkőzésen 48 gólt szerzett az ESMTK. A csapat házi góllövőlistáját 15 találattal Molnár János vezeti, rajta kívül 8 alkalommal volt eredményes Wirth Dániel. Négyszer talált be Slezák Richárd és Lucz Viktor, háromszor Molnár Tamás, kétszer Bán Gergő, Kovács Botond, Szűcs Levente Norbert, Tagai András, Soós Bence és Helmich Pál Boldizsár, míg egyszer volt eredményes Túri Dániel és Rédei Adrián.

Az ESMTK a bajnokságban szeptember 9. óta veretlen, azóta hétből hét bajnokit nyertek meg. A hétvégén közvetlen riválisuk, a Körösladányi MSK otthonában nyertek hátrányból fordítva 2-1-re.

A Fehérvár FC elleni kupabravúrt is beleszámítva szerdai ellenfelünk a legutóbbi nyolc összecsapását kivétel nélkül megnyerte!

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény - függetlenül a csapatok osztályba sorolásától - 2x15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét gárda azonos számú találatot ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutásról büntetőrúgásokkal döntenek.

A szerdán (november 1.) 12:30-kor az ESMTK Stadionban sorra kerülő összecsapásról élő, szöveges közvetítéssel számolunk be honlapunkon.

Csapatunk és az ESMTK korábban az NB I-ben is találkozott:

A két együttes 1945 és 1948 között hat összecsapást vívott egymás ellen az élvonalban. Ezek közül csapatunk ötöt megnyert, egy pedig döntetlenre végződött. Ezeken az összecsapásokon 23 gólt lőttünk és 9-et kaptunk.

Klubunk az ESMTK jogelődjével, az Erzsébetfalvi TC-vel két élvonalbeli bajnokit vívott még az 1925/1926-os szezonban, érdekesség, hogy mindkettőt a Hungária körúton.

Második számú csapatunk a másodosztályban kétszer, míg az NB III-ban nyolcszor találkozott az ESMTK-val, legutóbb a 2022/2023-as kiírásban.

Az ESMTK labdarúgásának múltja:

Erzsébetfalván alig harminc főnyi lelkes ifjúsági csoport alakította meg 1907 és 1908 folyamán az Erzsébetfalvai Torna Clubot (ETC). A klub színéül a sárga-fehér színpárt választották. Az első mérkőzésekre a Klein l.D. cég tulajdonában lévő Csillag utcai telken került sor. 

Az 1909-1910. évi pestvidéki kerületi bajnokságban az ETC az első helyen végzett. 1919-ig tartósan a II. osztály élmezőnyében játszott.

A háború után újrainduló bajnokságban, a Kárpáti csoportban veretlenül szerepelt az ETC, de az első osztályba kerülés a VII. kerületi SC-től elszenvedett vereség (1:0) miatt nem sikerült. A hőn áhított feljutás csak 1924-1925-ben következett be.

A település másik sportkörét az Erzsébetfalvai Általános Önképző és Segélyező Egyesület fiatal szociáldemokrata munkásai alakították meg 1909. augusztus 17-én, Erzsébetfalvai Munkás Testedző Kör (EMTK) néven, színük fekete-fehér volt. 

Az első mérkőzésre az Erzsébetfalvai "Remény" Sport Club ellen az Attila utca sarkán lévő üres telken került sor.

A két csapatot a nem szűnő pályagondok "társbérlővé" tették, amikor a község vezetése azzal a megkötéssel határozta el egy sportpálya kialakítását, ha az EMTK és az ETC azt közösen használja. 

1912 tavaszán tartották meg a pályaavatót, ekkor az EMTK-ba már beolvadt a Munkás Testedző Egyesület (MTE) labdarúgó szakosztálya és az Erzsébetfalvai "Remény" is (1910). Az EMTK 1913-ban újabb klubot fogadott be, mégpedig az Erzsébetfalvai FC- t. 

A húszas évek elején a magyar labdarúgás szervezeti változásokon esett át, s ez érintette az erzsébeti futballéletet is. 

A magyar labdarúgás történetének forduló éve 1926, amikor megalakult a "Professzionista Labdarúgó Szövetség". Az EMTK -ból kilenc játékos távozott, átigazolva más klubokhoz, mint hivatásos játékos. 

Az EMTK 1931-1932-ben azzal "kárpótolta" magát, hogy a II. osztály Kárpáti csoportjában az első lett, s így felkerült az amatőr liga első osztályába. 

1939-től kezdve zaklatott légkör vette körül a magyar sportot. A helyzet az 1942-1943-as bajnoki évben sem változott. 

1944 derekán a klubnak nevet kellett változtatnia, mégpedig a kirendelt miniszteri biztos akaratának engedelmeskedve. Ekkor keresztelték át az EMTK -t Kossuth FC névre. Az őszi fordulókat viszont a közeledő front, a bombázások és légiriadók "verték" szét.

Ahogy az élet más területein is, a sportéletben is új korszak kezdődött a második világháború után. Ismét az EMTK néven szerepelt a csapat. Az erzsébeti munkás hagyományokra való tekintettel ekkor a Nemzeti Bajnokság első osztályába sorolták be az EMTK-t, az ún. "nyári bajnokság" idejére (május-augusztus). A mérkőzéseket gyorsított menetben játszották a csapatok (egyebek közt az FTC, Újpest, Csepel, Vasas, MTK). Ebben a "menetelésben" a 7. helyen ért célba az erzsébeti labdarúgócsapat. Az ETC mint önálló klub megszűnt, tagjai előbb beolvadtak a soroksári csapatba és Er-So MADISZ néven szerepeltek, majd Erzsébeti Barátság néven újjáalakították az ETC jogutódját (röviddel ezután ismét nevet váltottak: Erzsébeti Építők, KASE, XX. kerületi Bástya, végül Erzsébeti Petőfi SC elnevezéssel szerepeltek) a Budapest I. osztályban.

1945-1946-ban az NB I -et két csoport alkotta, s az EMTK a déli kerületbe került, mégpedig előkelő társaságba (FTC, MTK, Csepel, Győri ETO, Szombathelyi Haladás, Pécsi VSK, Dorogi AC, és mások). Ezt az erőpróbát már nem tudta sikerrel megoldani a klub. Csak a 12. helyet érték el, s kiestek az első osztályból. 

A '47- es tavaszi fordulókban a rivális Salgótarjáni Bányász TC két bundagyanús mérkőzést játszott: az egyiken 18:0-ra győzte le a másik salgótarjáni klubot, a másikon 23:1-re nyert az érdi vasutasokkal szemben. Az EMTK óvása nyomán mind az EMTK, mind az SBTC bekerült az NB I-be.

Az 1948-1949-es bajnokságtól az ESMTK évtizedeken keresztül hol az NB III-ban, hol az NB II-ben futballozott, de megfordultak a létrehozott, majd megszüntetett NB I/B-ben, és a BLASZ I. osztályban is. 

1989 februárjában az ESMTK fuzionált az ÉPÍTŐK SC labdarúgó szakosztályával, így szerzett jogot az NB II -es szereplésre. Sajnos a bennmaradás nem sikerülhetett, mivel az ÉPÍTŐK SC kevés pontot hozott magával az egyesüléskor. 

1990-1991-es bajnoki évad meghozta a rég várt sikert. Az NB III Duna csoport bajnoka az ESMTK lett és jogot szerzett az NB II Nyugati csoportban való küzdelmekhez.

Négy évet töltöttek el a magyar futball második vonalában, kiestek, aztán 1995-1996-tól legtöbbször a harmadik osztályban futballoztak. Ebben az évszázadban is felkerültek az NB II-be, legutóbb 2008-2009-ben szerepeltek ott. Azóta az NB III-ban játszanak, zsinórban ez a 15. szezonjuk ebben az osztályban. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-07-26 18:00 ZTE Aréna

ZTE FC

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman