HÍREK
Amerikai história
2015-10-24
Németh Krisztiánnal beszélgettünk.
Magyarországon lassan éjfélt üt az óra, hideg szél fúj, száll le a köd, miközben az Egyesült Államokban éppen délutáni pihenőidejét tölti – a 26 fokos melegben – Németh Krisztián, a magyar labdarúgó-válogatott, Sándor Károly Labdarúgó Akadémián nevelkedett csatára. Amikor telefonon elérjük, szívesen ad helyzetjelentést az „Újvilágból” a Sporting Kansas City játékosa, hiszen tudja az MTK Budapest szurkolói nem felejtették el, érdeklődnek sorsa alakulása iránt. Még azt sem zárja ki, hogy egyszer ismét kék-fehér szerelésben lépjen pályára, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
– Hogyan telnek a napjaid, javában éled az „amerikai álmot”?
– Inkább azt mondanám, hogy remekül érzem magam az Egyesült Államokban, de ugyanúgy élek, mint az összes többi profi futballista szerte a világban. Kizárólag a játékra koncentrálok, hogy minél eredményesebben szerepelhessek a Sportinggal. Amennyiben valamit ki kéne emelnem az itteni életformámból, akkor azt mondanám, hogy elsősorban a sok utazás határozza meg a mindennapjaimat.
– Milyen város Kansas, ahol élsz és játszol?
– Nyugodt, inkább vidéki életet élnek itt az emberek. Talán pont az „élhető” lehet a legtalálóbb kifejezés Kansasra, melyet egyetlen európai városhoz sem tudnék igazán hasonlítani. Nincsenek dugók, higgadtak az emberek és azért az sem okoz gondot, ha a csapat el szeretne menni valamilyen jó helyre vacsorázni, vagy bármilyen közös aktivitáshoz keresünk terepet.
– Úgy tűnik, hogy pályafutásod során, Magyarországon az MTK Budapestnél, és most a Sportingnál leltél igazán otthonra.
– Mondhatjuk így is. Sok helyen szerettem lenni, de ezeknél a csapatoknál nagyon pozitív a közeg, amely meghatározó számomra. Korábban az MTK-nál és most is, olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akik bíznak bennem és inspirálnak arra, hogy kihozzam magamból a maximumot.
– A közösségi médián keresztül látszik, sok rajongód van az Egyesült Államokban, és magyar szurkolók is járnak a meccseidre.
– Valóban sok magyarral találkozom, elsősorban az idegenbeli meccseken. Igyekszem mindig váltani velük pár szót, ha nem is mindig könnyű. A kansasi szurkolók pedig egyszerűen fantasztikusak. Mindig garantált a teltház, ők a legjobbak a ligában. Amúgy is jellemző az általános pozitív hozzáállás mindennel kapcsolatban, ami a szurkolásban is megnyilvánul. A vereségek után is bíztatnak minket, ami sokat segít, hogy könnyebben, gyorsabban túllépjünk egy-egy gyengébben sikerült mérkőzésen.
– Nemrégiben hathatós közreműködéseddel megnyertétek az Egyesült Államok kupasorozatát, a US Open Cup-ot. Talán éppen a kettős terhelés miatt, még rezeg a léc, hogy bejut e, a Sporting Kansas City a rájátszásba.
– Fontos volt számunkra a kupa, így azt mondom megérte, hogy rotáltuk néha miatta a csapatot az alapszakaszban. Hamarosan sorsdöntő mérkőzés vár ránk a Los Angeles ellen, ha azt megnyerjük, akkor a bajnokságban sem lehet okunk panaszra, hisz ott leszünk a rájátszásban. A saját kezünkben van a sorsunk, már csak élnünk kell a kínálkozó eséllyel.
– Követed az MTK Budapest szereplését, tartod valakivel a kapcsolatot a régi játékostársak közül?
– Persze! Torghelle Sanyival és Hrepivel (Hrepka Ádám – szerk.) folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Képben vagyok, mondhatni naprakész az otthoni történésekkel kapcsolatban. Interneten, még a gólösszefoglalót is megnézem hétről-hétre. Szurkolok a fiúknak, hogy jól szerepeljenek.
– Klubszinten merre vezethet az utad? Játszhat még Németh Krisztián, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban?
– A futballban bármi előfordulhat és, annak az ellenkezője is. Persze az ember szívesen eljátszik bizonyos gondolatokkal, aztán pedig meglátjuk, mit hoz az élet. Annyi bizonyos, hogy a látványtervek alapján nagyon szép lesz az új stadion, amit igazán megérdemel a csapat és a szurkolók.
– Térjünk át a nemzeti válogatottra, amely előtt igazán komoly erőpróba áll! A norvégok ellen kellene kiharcolni az Eb-részvételt. Úgy tűnik, ebben te is sokat segíthetsz, hiszen beindulni látszik számodra a szekér a válogatottban.
– A görögök ellen nem játszottunk rosszul és szerencsére nekem is bemennek végre a helyzeteim. Természetesen elcseréltem volna a góljaimat a győzelemre, de nyolcvan percig vezettünk, amiből azért erőt kell merítenünk. Tanulunk a hibákból, és ha fejben ott leszünk, ha közös akarattal eltökélten küzdünk a közös célért, akkor Norvégia sem állhat majd az utunkba.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST II
BUDAFOKI MTE
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
