HÍREK

A védelem alapembere értékelt

2017-05-08

A védelem alapembere értékelt

A REAC elleni győzelmet követően Széles Imre mondta el gondolatait a találkozóról, és a csapat formájáról.

Harminc fordulót követően a negyedik helyen áll Pölöskei Gábor csapata a labdarúgó NB III. Keleti csoportjában. Ebből a 30 találkozóból 27 alkalommal volt kezdő Széles Imre, aki a védelem közepén és bal oldalán is magabiztos, stabil teljesítményt nyújt. A mérkőzés lefújását követően beszélt a látottakról a toronymagas védő: – A tabella hátsó felén álló ellenféllel játszottunk, ennek megfelelően úgy álltunk oda, hogy a három ponton kívül más nem elfogadható eredmény. Jól kezdtünk, irányítottuk a mérkőzést, két gólt szereztünk a szünet előtt. A második játékrészben a biztos előny nyugalmat adott nekünk, és nem tudtunk annyira felpörögni, mint kellett volna. Így is voltak helyzeteink, növelhettük volna az előnyünket. Próbáltunk szépen játszani, ahogyan az az MTK-ra jellemző, szerencsére végig motiváltak voltunk, még amikor az ellenfél tartott minket nyomás alatt, akkor is, és fontos három ponttal zártuk a fordulót. 

Pölöskei Gábor kiemelte, hogy a pálya talaja nagyban nehezítette a csapat játékát, és ez többször is gondot okozott a fiataloknak, a második csapat négyese sem volt más véleményen erről: – Mély és nagyon vizes volt a talaj, több helyen tócsákkal, oda kellett figyelni, hogy ne nehezítsük meg saját dolgunkat, szerencsére ezzel nem volt gond, ezt a nehézséget is át tudtuk hidalni.

A REAC elleni győzelmet megelőző három mérkőzésen döntetlent játszott a csapat, ezekből kétszer a védők, Kenan Hreljics és Széles Imre szerezte az egy pontot érő gólt, pontrúgást követően, amit a vezetőedző „a játékunk kritikájaként” értékelt. Imi is egyetért ezzel, de egyáltalán nem bánja: – Természetesen van igazság abban, hogy a játékunk kritikája, ha a védők szerzik a gólokat, pontrúgást követően, hiszen ez nem a klasszikus MTK-stílus. De mi is a csapat részei vagyunk, mi is szerezhetünk gólt. Egy csapat vagyunk, a csatárok is visszavédekeznek, a védők is támadnak, a lényeg a gólszerzés, és nem az, hogy ki eredményes.

A szezon során több összeállításban is szerepelt a védelem, Imi mellett játszott Hreljics, Vukmir, Forgács, Nagy, Katona, legutóbb pedig kényszerű okokból Schäfer lépett vissza a védelembe. Ennek nehézségeiről kérdeztük a sokoldalú védőt: – Nyilván nehéz feladat, hogy nincs stabil összetétel, nincs fix csapat, sokszor változik a védelem, így nehezebb megismerni egymás játékát, és megszokni azt. Ez viszont csak az előnyünkre válhat, hiszen több stílust képviselő játékossal kell rövid idő alatt összeszokni, ez a fajta alkalmazkodás pedig a jövőben is fontos lehet a karrierünk során. 

Tállya, DVTK II., Hajdúböszörmény, DVSC-DEAC II. a csapat hátralévő találkozóinak sorrendje. Mindegyik az MTK Budapest II. mögött helyezkedik el a tabellán, előbbi kettő négy ponton belül, utóbbiak 17 illetve 8 pontra. A tervekről, célokról magabizotsan nyilatkozott a 21 éves játékos:

 – Pölő bá’ azt mondta, hogy mind a négy mérkőzést nyerjük meg, így fogunk odaállni, a cél tehát a 12 pont. Szeretnék folyamatosan játszani, és a lehető legjobb teljesítményt nyújtani.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-11 15:30 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

PUSKÁS AKADÉMIA FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman