HÍREK

A várható kezdőcsapatok - öt éve sikerült utoljára Kecskeméten nyerni

2014-10-18

A várható kezdőcsapatok - öt éve sikerült utoljára Kecskeméten nyerni

Az utolsó öt forduló két sikercsapata találkozik a 11. fordulóban. A Kecskemét ezen időszakban 11 pontot szerzett, de írhatjuk úgyis: a Kecskemét a 11 pontját ebben az időszakban szerezte. Négy vereséggel kezdtek, egy meccsük elmaradt. A Győr elleni összecsapást a jövő héten pótolják. Otthon így eddig négy találkozót vívtak és csak a Nyíregyházát voltak képesek legyőzni. Nyerni tudott Bács-Kiskun megye fővárosában a Ferencváros és a Szombathely is.

Még ennél is sikeresebb az MTK utolsó öt bajnokijának kifogástalan mérlege. Öt győzelem: az FTC elleni 2-1-gyel kezdődött, Pápán 1-0-ra sikerült nyerni. A Dunaújváros kettőt kapott, miként a Győr is, csak a tavalyelőtti bajnok egyet rúgott is. A Nyíregyháza ugyancsak 2-0-lal távozott a Bozsik Stadionból. Három győzelem két vereség az MTK Budapest őszi idegenbeli mérlege, bár nincs értelme erről beszélni, hiszen a másik öt meccsét is semleges helyszínen játszotta.

Mindezideig tíz MTK – KTE, vagy KTE – MTK mérkőzést játszottak a magyar labdarúgó első osztály történetében. Korábban a kecskemétiek nem voltak tagjai a mindenkori élvonalnak. Sőt! Kecskemétnek nem is volt soha a Szivics-éra előtt NB I-es gárdája.

A közös történet 2008. november 11. kezdődött a 14. fordulóban békés döntetlennel. Érdemes az akkori összeállításokat előcitálni.

KTE-ERECO: Mitrovics – Schindler, Gyagya, Némedi Farkas – Csukics, Szavics, Yannick – Csordás, Morvai, Litsingi

MTK Budapest: Végh – Szekeres, Lambulics, Melczer, Zsidai – Bajúsz, Nagy, Kecskés – Urbán, Nikházi, Hrepka

Csere Lencse, Gosztonyi, Hajdú (Sándor), Vági, Radulovics, Molnár, Szatmári

A Kecskemétből Szavics, az MTK-ból az azóta visszatért Hrepka maradt hírmondónak. No, meg a Garami vezette szakmai stáb.

A tíz lejátszott összecsapás mérlege a KTE számára kedvezőbb. Három MTK és négy KTE győzelmet hozott

MTK Budapest – KTE     10           3             3             4             16-19

A párviadal MTK házi gólkirálya Könyves Norbert 4 találattal.

Az MTK egyszer győzött Kecskeméten, egy hónap híján öt éve. 2009. november 27-én, de akkor rendesen. KTE – MTK 2-5 (0-3) Gólszerzők: Némedi 2 – Könyves 2, Zsidai, Gosztonyi, Lencse

Kétszer döntetlent hozott az összecsapás a nyitómeccsen, valamint 2012. augusztus 5-én. Azaz, Kecskeméten nem nyomasztó a mérleg:

KTE – MTK          5             2             2             1             9-6

Igaz, a hat idegenbeli gól közül öt a győztes összecsapás hozadéka.

KTE-PHOENIX MECANO – MTK Budapest FC Kecskemét, 18 óra

A várható összeállítások:

KTE: Tujvel – Botka, Karan, Varga R., Lovric, Laczkó Zs. – Eninful, Szavics, Kitl – Bebeto, Balázs

Cserék: Németh, Fotyik, Patvaros, Novák, Gyagya, Gréczi, Pilipovics

Sérült: Vukaszovics

MTK: Hegedűs – Nagy, Kelemen. Vukmir, Hidvégi – Vass Á., Pölöskei, Kanta – Bese, Torghelle, Horváth

Cserék: Groppioni, Poór, Hajdú, Vass P., Hrepka, Csiki, Sergio

Maródiak: Baki  talpizma meghúzódott, Kálnoki-Kis már edz, Deutsch beteg volt, rövidesen újra játszhat.

Játékvezető: Bognár Tamás (Farkas, Becséri - Pintér, Kulcsár)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-05 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman