HÍREK

A Puskás Akadémia FC-t fogadjuk a hétközi fordulóban - Bemutatjuk szerdai ellenfelünket

2022-05-04

A Puskás Akadémia FC-t fogadjuk a hétközi fordulóban - Bemutatjuk szerdai ellenfelünket

Csapatunk szerdán 17 órakor a felcsútiak ellen lép pályára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Jelen:

Jegyinformációk ITT!

A szezon utolsó előtti hazai bajnoki mérkőzésén csapatunk a tabella második helyén álló Puskás Akadémia FC ellen lép pályára.

A felcsúti együttes 30 fordulót követően 14 győzelemmel, 10 döntetlennel és 6 vereséggel rendelkezik, így 52 pontja van. Hornyák Zsolt csapata hazai pályán 27, míg idegenben 25 egységet gyűjtött.

Eddigi mérkőzéseiken 41 alkalommal találtak az ellenfelek kapujába, míg az ő kapujukat harmincegyszer vették be. Előbbi a nyolcadik, míg utóbbi a második legjobb mutató az NB I-ben.

A Puskás Akadémia FC három győzelemmel kezdte a tavaszt, február közepén csapatunk állította meg őket a Pancho Arénában, amikor Futás Márkó és Ylber Ramadani góljának köszönhetően 2-1-re diadalmaskodtunk.

Az együttes ezt követően kilenc bajnokiból csak egyet tudott megnyerni, miközben játszott hat döntetlent is. A március közepe óta tartó nyeretlenségi sorozatukat az előző hétvégén zárták le, akkor hazai pályán 3-1-re győztek a Mezőkövesd Zsóry FC ellen.

A felcsútiak házi góllövőlistáját Alexandru Baluta vezeti hét találattal, őt követi Marius Corbu, Artem Favorov, Libor Kozák, Jakub Plsek és Sahab Zahedi négyyel, míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokát Joao Nunes foglalja el hárommal. Rajtuk kívül kétszer volt eredményes Jakov Puljic és Luciano Slagveer, míg egyszer Komáromi György, Nagy Zsolt, Skribek Alen, Patrizio Stronati és Urblík József, Luka Lakvekheliani és Mohamed Mezghrani pedig öngólt vétett ellenük.

A téli átigazolási időszakban a Budapest Honvédtól érkezett Felcsútra Mohamed Mezghrani és az ukrán Zorja Luhanszk együttesétől Sahab Zahedi, míg kölcsönjátéka után visszatért Zalaegerszegről Skribek Alen, míg a Sepsi OSK-tól Tamás Nándor. Visszatért Székesfehérvárra Géresi Krisztián, míg kölcsönbe került Papp Kristóf (Budaörs) és Posztobányi Patrik (ZTE FC).

A Hornyák-csapat hozzánk hasonlóan a 4. fordulóban esett ki a MOL Magyar Kupából, miután a BFC Siófok kiejtése után (3-0) az ETO FC Győr (0-1) búcsúztatta őket.

A szerdai mérkőzést a Duna World közvetíti élőben.

Együttesünk a Puskás Akadémia FC-vel csak az NB I-ben mérkőzött:

Csapatunk eddig 15 alkalommal mérkőzött a felcsútiakkal az élvonalban. Kilenc győzelmünk mellett egyszer született döntetlen, míg ötször a Puskás Akadémia FC nyert.

Együttesünk hazai pályán 7 találkozót játszott a felcsútiakkal - melyek közül 4-et megnyertünk, 3-at elveszítettünk, döntetlen egyik összecsapás sem lett - 7 gólt rúgtunk és 6-ot kaptunk - mérlegünk 57%-os.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban legutóbb tavaly októberben, a 9. fordulóban találkoztunk, akkor Komáromi György góljával a vendégek nyertek 1-0-ra.

Aktuális ellenfelünk ellen legutóbb 2018. november 10-én nyertünk saját közönségünk előtt, akkor fordulatos összecsapáson 3-2-re győztünk. Góljainkat Lencse László, Baki Ákos és Torghelle Sándor szerezték.

A mérleg:

NB I:

15       9       1       5         21 - 17          28     (62 %)

A Puskás Akadémia FC labdarúgásának múltja:

Felcsút első futballegyesülete, a Felcsút SE 90 éve, 1931-ben alakult, és évtizedekig Fejér megye alacsonyabb osztályaiban szerepelt.                           

Az ezredforduló után azonban folyamatosan felfelé lépkedve előbb 2002-ben az NB III Duna csoportjának tagja lett, majd 2004-ben az NB II Nyugati csoportjába jutott fel a sárga-kék klub. A 2009-2010-es bajnoki idénytől a Felcsút SE – amely az akkor már meglévő Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia centerpályáján, egyben saját korábbi pályáján játszotta hazai mérkőzéseit – ideiglenesen átadta az indulási jogot a Videotonnak, és a csapat Videoton-Puskás Akadémiaként ért el jelentős sikereket, például 2011-ben egy NB II-es bronzérmet, míg a helyi játékosokból álló csapat Felcsút SE néven a legalsó osztályban, a megyei harmadosztályban indult újra versenybe.

A 2012-2013-as idényben visszavették a jogot a Videotontól, és már Puskás Akadémia FC néven a fehérváriaktól külön, önálló klubként indultak, és azonnal történetük legnagyobb sikerét érték el: a Nyugati csoport győzteseként kivívták az NB I-ben indulás jogát.

Történelmi pillanat: 2013. július 26-án Pápán először vonult ki a Puskás Akadémia FC NB I-es csapatként a pályára. Első élvonalbeli góljukat az akadémista Vaszicsku Gergő szerezte ezen a találkozón.

Három évet töltöttek el folyamatosan az élvonalban, ám a harmadik esztendő végén kiestek az NB I-ből. Csak átszállót váltottak az NB II-be, mert a 2016-2017-es másodosztályú bajnokságot megnyerték, s visszajutottak a legfelső osztályba, ahol azóta is szerepelnek. Legutóbb a Fradi mögött ezüstérmesek voltak, míg előtte a 3. helyen végeztek.

Az együttesnek az évtizedek során nagyon sok neve volt: Felcsút SE, Felcsúti KSK, Felcsúti TSz SK, Felcsúti TSZ, Felcsúti Egyetértés TSZ SE, FC Felcsút, Puskás Akadémia FC.

Puskás Ferenc 80. születésnapján, 2007. április 1-jén vette fel a felcsúti labdarúgó akadémia a legismertebb magyar nevét. Az Akadémia alapítója Orbán Viktor miniszterelnök.

A csapat eddigi legjobb eredményét a legutóbbi bajnokságban érte el, ezüstérmes lett. 2018-ban döntőt játszottak a Magyar Kupában, de a fináléban büntetőkkel kikaptak az Újpest FC-től.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman