HÍREK
A péntek a pihenésé
2016-01-29
![A péntek a pihenésé](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/2196/attachment1569492465.jpeg)
Ma regenerálódnak a srácok Belekben.
A pénteki napot a feltöltődésre szánja a szakmai stáb, a törökországi Belekben. Az edzőtáborozó keret könnyed, átmozgató edzésen vett részt a szálloda pályáján, majd az ebéd után városnézés, kávézás, szabadfoglalkozás szerepel a programban.
Domonyai László az ebéd előtt beszélt a csütörtöki – az FC Universitatea Craiova elleni – felkészülési mérkőzésről:
– Örömteli, hogy fiataljaink 60 percig felvették a versenyt, a román első osztályú bajnokságban szereplő, egyébként kulturált futballt játszó ellenféllel. Vannak a srácaink között olyanok, akik tavasszal – koruk miatt – még akár az ifiben is játszhatnak, így ez a teljesítmény a jövőbe mutat. Amikor aztán beálltak a „nagyok”, akkor persze változott a játék képe, többször kerültünk fölénybe. Jól szolgálta céljainkat a találkozó – fogalmazott a klubigazgató.
Az MTK Budapest utolsó – harmadik – beleki előkészületi mérkőzését, szombaton – magyar idő szerint – 14:00 órakor játssza a cseh bajnokság legfelsőbb osztályában szereplő FC Vysočina Jichlava ellen.
A török bazár Belekben, 2015. február
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)