HÍREK

A második selejtezőt is lejátszották az Arany Kupa idei kiírásában

2022-08-05

A második selejtezőt is lejátszották az Arany Kupa idei kiírásában

A debreceni Nagyerdei Stadionban rendezték a kelet-magyarországi selejtezőt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az MTK Budapest 2022-ben is a Hátrányos Helyzetű Falvak és Községek Fejlődéséért Egyesülettel, valamint a Máltai Szeretetszolgálattal közösen rendezi meg az Arany Kupát, melynek első selejtezőjére Kozármislenyben került sor július elején.

A hónap végén aztán a második eseményt, a kelet-magyarországi selejtezőket is megrendezték. A debreceni Nagyerdei Stadionban 14 csapat mérte össze erejét, a döntőben pedig a Nagyecsed tizenegyespárbajban gyűrte le Pocsaj fiataljait. A bronzérmesek Nyírkáta és Zemlénagárd gárdái lettek, míg a legjobb lánynak Csonka Melittát (Hernádnémeti), a legjobb fiúnak Gecse Mátét (Nagyecsed) választották.

A torna első négy helyezettje vehet majd részt a szeptember 17-i országos döntőn, melynek helyszíne az Új Hidegkuti Nándor Stadion lesz. Ezt megelőzően még a közép-magyarországi selejtezőket is megrendezik, augusztus 27-én az MTK Budapest Salgótarjáni úti pályájára érkeznek a fiatalok.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman