HÍREK

A legújabb profik (GALÉRIA)

2018-07-06

A legújabb profik (GALÉRIA)

Mezei Szabolcs és Törőcsik Péter is aláírta első profi szerződését.

Két fiatal tehetségünkkel kötöttünk profi szerződést. Mezei Szabolcs, U19-es csapatunk kapitányaként 27 alkalommal lépett pályára a legidősebb utánpótláscsapatban. Mellette Törőcsik Péter, az U17-es gárda középpályása is aláírhatta első profi státuszú megállapodását.

 

Polyák Balázs, az MTK Budapest sportigazgatója a következőket mondta a két fiatal játékossal történt szerződéskötést követően: – Mezei Szabolcs (U19) és Törőcsik Péter (U17) kapitányként egyértelműen vezérei voltak korosztályos csapataiknak, így joggal lehetünk büszkék rájuk. Szabolcsot kiemelkedő rúgótechnikája, játékinteligenciája, győztes mentalitása emeli a mezőny fölé. Mezőnymunkája mellett kiemelném hajszálpontos passzait és indításait, így értékes találatai mellett rengeteg gólpassz is fűződik nevéhez. U19-es együttesünkben az év játékosának is megválasztotta a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia stábja.

A mindössze 17 éves játékos hétszer volt eredményes, ugyanez a mutatója az NB III-ban 5 mérkőzésen 1 gól. További fejlődése érdekében a következő idényben – kölcsönbe – Békéscsabára kerül.

 

Törőcsik Petit kreatív, váratlan megoldások és gólerős játék jellemzi. Középpályásként 20 mérkőzésen lőtt 16 góljával korosztálya gólkirálya lett, így nem meglepő, hogy az akadémiai stáb az U17-es csapat legjobbjának választotta meg - mondta másik tehetségünkről Polyák. 

Támadó középpályásunk kiemelkedő idényen van túl, hiszen csapatával ezüstérmet nyert, miután váratlan megoldásokkal, intelligens játékával és gólveszélyességével rendszeresen megnehezítette az ellenfél védőinek dolgát, az elkövetkező idényben pedig Pölöskei Gábor kezei alatt az U19-es csapatban fejlesztheti tovább képességeit.


Exkluzív fotókért, videókért kövesd új Instagram-profilunkat - kattints!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman