HÍREK

A korosztályos válogatott kapusa aláírta első profi szerződését

2020-06-10

A korosztályos válogatott kapusa aláírta első profi szerződését

Winter Dániel, U19-es csapatunk korosztályos válogatott kapusa aláírhatta karrierje első profi szerződését.

Winter Dániel a 2017/18-as szezonban került akadémiánkra a Kiskőrösi LC csapatától, ahol már 15 évesen az U19-esek között védett. Kapusunk végigjárta a Sándor Károly Akadémia korosztályos csapatait, és az utánpótlás-válogatottaknak is oszlopos tagja. A 2019/20-as idényben már U19-es csapatunkban kapott szerepet, hét bajnoki mérkőzésen három győzelem és három döntetlen mellett mindössze egy vereség volt csapatunk eredménye, amikor ő állt a kapuban. Szerepelt az UEFA Ifjúsági Bajnokok Ligájában a HSK Zrinjski Mostar elleni visszavágón.

Folyamatos fejlődésének és jó teljesítményének köszönhetően kiérdemelte élete első profi szerződését, amelynek aláírását követően Polyák Balázs sportigazgató a következőket mondta.
- Dániel mind az MTK-ban, mint a válogatottban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, komoly jövő áll előtte, ennek is köszönhető az, hogy az U19-es csapatunkból ő érdemelte ki azt, hogy profi szerződést kössünk vele. Igazi kapusalkat, hiszen nagyon magas, de másik nagy erénye, hogy éles helyzetekben is rendkívül nyugodt, ez a magabiztossága pedig láthatón nyugalmat áraszt a társaknak is. Kora alapján még a következő szezonban is az U19-es korosztályban védhet, és mivel egy nagyon szerény, alázatos típus, joggal bízhatunk abban, hogy a fejlődése töretlen lesz.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman