HÍREK

A jövőben más masszírozza a lányokat

2014-07-16

A jövőben más masszírozza a lányokat

Az elmúlt öt évben az MTK utánpótlás-csapatainál dolgozó Dömök István látta el a masszőri feladatokat felnőtt női együttesünknél. Az "irigylésre méltó" munkakört a jövőben Kocsis Attila tölti be.

A tavaszi idényt követően azonban felmerült, hogy a számos program és a rendszeres rehabilitáció főállású gyúrót igényel, és ezt a fiúcsapatok rendszeres programja mellett az eddigi masszőrünk már nem tudja ellátni. Így, ha nehéz szívvel is, de „visszaengedtük” Istvánt a fiú korosztályokhoz. korosztályos gárdáinkhoz.

A felkészülést már Kocsis Attila kezdte meg a lányokkal, aki jelenleg a Dunakeszi Kinizsi futsal együttesének gyúrója, és a miniszterelnökség gárdája mellett fogja ellátni az MTK női csapatánál esedékes feladatokat.

A „Kocka” becenévre hallgató szakember számára nem ismeretlen a női labdarúgás, hiszen Dunakeszin dolgozott már lányokkal, valamint korábban a női futsal válogatottnál is tevékenykedett. 

A csapatunktól elköszönő Dömök Istvánnak ezúton kívánunk további sikeres munkát, és köszönjük az együtt töltött éveket!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman