HÍREK

A hosszabbításban csúszott ki a győzelem NB III-as csapatunk kezei közül (videó)

2022-04-03

A hosszabbításban csúszott ki a győzelem NB III-as csapatunk kezei közül (videó)

2-2-re végeztünk a Dabas-Gyónnal, Barkóczi Benedek megszerezte pályafutása első felnőtt bajnoki találatát.

A Paks II elleni bajnokit követően egy, a tabella alapján könnyebbnek ígérkező mérkőzés várt második csapatunkra hazai pályán, a Szőnyi úton. Az ellenfél a 28. fordulóban a tabella 17. helyén álló Dabas-Gyón FC volt.

Kanta József vezetőedző ugyanakkor ezúttal senkire nem számíthatott az első keretbe tartozó játékosok közül, hiszen az NB I-es gárda szinte teljesen egyszerre meccselt az élvonalban az Újpesttel. Az MTK Budapest II kezdőcsapatába bekerült Merényi, Csontos, Balogh Bence és Gyuris is.

Együttesünk ennek ellenére már a 2. percben megszerezhette volna a vezetést, amikor Osei lépett ki egy indítással. Támadónk védőjét lefutva már a kapussal állt szemben, amikor megpróbálta talppal elhúzni mellette a labdát, de Kertész hálóőr jó ütemben vetődött ki és szerelt. A 18. percben viszont már össze is jött a gól: a jobbhátvédként szereplő Merényi egy labdaszerzést követően keresztlabdával játszott Kovács Máté elé, aki helyzetben elfektette a kapust és a hálóba gurított (1-0).

Hamar válaszolhatott volna a Dabas-Gyón, Iván csavart volna a kapuba 13 méterről, de Varasdi vetődve mellé paskolta a játékszert. Oseit kisebb sérülés miatt nem sokkal később le kellett cserélni, Rohrbeck állt a helyére. A 22. percben tovább nőhetett volna az MTK Budapest II előnye, Kovács szabadrúgása ugyanis tisztán találta meg Balogh Bencét, aki nem találta el igazán jól a labdát, amely így mellé pattogott. Ezután aztán a vendégek előtt is adódott lehetőség. Gulyás szögletét megcsúsztatták, a rövid kapufánál pedig tumultus alakult ki. A labda a kapufát is érintette, de végül szögletre pattant.

Két perccel később aztán egy kontrával Balogh Bence indult el. Lefutotta a védőket, majd középre passzolt. Gulyás elcsúszott, Rohrbeck így a kapussal szemben találta magát. 11 méterről egyből lőtt, de Kertész óriási bravúrral hárított.

Az MTK-lehetőségek szünet után is futószalagon jöttek. A második félidő első percében Balogh Bence passzolt középre, Gyuris pedig az ötösön védője szorításában csak hozzáérni tudott a labdához, kapura irányítani nem. Egy perccel később aztán Gyuris már rávezetésből igyekezett betalálni: tolt egyet befelé és 13 méterről lőtt, Kertész azonban védett. És még mindig az első öt minutumban jártunk, amikor Kovács vette észre, hogy Balogh a védők között teljesen üresen helyezkedik. Jól játszott elé, de támadónk az átvételt követően túl közel került a kapushoz és már nem tudta elpöckölni mellette a játékszert.

Az 51. percben Merényi 30 méteres indítása után Rohrbeck vezetésével három a kettőben rohanhattunk a dabasiak védelmére. Az NB III-ban ekkor debütáló játékos keresztbe játszott Gyurishoz, aki ismét tolt egyet befelé, majd 17 méterről, erővel a felső lécet találta el - ahonnan a labda a mezőnybe pattant vissza.

A 62. minutumban aztán újabb játékos mutatkozott be csapatunkban: az U17-es válogatott Barkóczi Benedek Csontost váltotta. A 2005-ös születésű játékos az ősszel gólkirály lett az U17-es bajnokság alapszakaszában, a tavasszal 6 gólt szerezve vezeti az U19-es pontvadászat góllövőlistáját, karrierje első felnőtt bajnokiján pedig 7 perc kellett neki a gólhoz. Gyuris balról passzolt keresztbe az ellenfél tizenhatosán, Georgievski első érintésével átverte és megkerülte védőjét, majd jobbról középre lőtte a labdát - Barkóczi pedig érkezett a hosszún és közelről a kapuba lőtt (2-0).

Ekkor nem sok minden utalt arra, hogy együttesünk pontot veszíthet a Dabas-Gyón ellen, de a fehérmezesek a 78. percben váratlanul közelítettek: egy felpasszt Delea tett a tizenhatosra befutó Ablonczy elé, aki jobb belsővel a kapu bal alsó sarkába gurított (2-1).

A hajrában aztán mindkét fél előtt adódtak lehetőségek. Előbb Peres lövését védte Varasdi, majd Juhász lódult meg egy kontrával, melynek végén Kertész hárított nagyot. A 91. percben aztán egyenlítettek a vendégek. Egy szögletet magyar bajnok egykori játékosunk, Molnár Marcell csúsztatott meg, Ablonczy pedig a hosszún teljesen üresen fejelhetett a kapuba (2-2).

A hosszabbítás 3. percében az egalizálás ellenére közel jártunk a győzelemhez, amikor egy ígéretes támadás során Rimóczi beadásába beleléptek, a labda pedig Kovács Máté elé került. Középpályásunk rádőlt és 15 méterről bombaerősen lőtt, de egy védőben elakadt a löket.

A végeredmény így 2-2 lett, az MTK Budapest II pedig 28 fordulót követően 44 ponttal a 8. helyen áll a tabellán.

 

NB III Közép csoport, 28. forduló
BVSC Stadion, Szőnyi út

MTK Budapest II - Dabas-Gyón FC 2-2
Vezette:
Iványi Gábor (Jakab, Mózsa)

Gólszerzők: Kovács Máté (18.), Barkóczi (69.), illtetve Ablonczy (78., 91.)

MTK Budapest II: Varasdi - Merényi, Fekete, Fülöp, Csontos (Barkóczi, 62.)  - Rimóczi - Georgievski, Gyuris - Kovács Máté - Balogh B. (Juhász L., 65.), Osei (Rohrbeck, 22.)

Dabas-Gyón FC: Kertész - Szabó P., Bene, Gulyás, Pusztai - Horváth A. (Molnár M., 77.), Peres, Iván - Albert - Delea, Ablonczy

A találkozó jegyzőkönyve és eseményei percről percre ide kattintva olvashatók.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-02-23 20:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman