HÍREK
A Heim Pál Gyermekkórház kis betegeit látogatták meg az MTK fiatal tehetségei (képgalériával)
2024-02-13
![A Heim Pál Gyermekkórház kis betegeit látogatták meg az MTK fiatal tehetségei (képgalériával)](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/attachment7695863814.jpg)
Az U15 által készített színes farsangi maskarákat NB III-as csapatunk játékosai adták át a kicsiknek.
Jócselekedetekben, az év eleji időszakban sincs hiány klubunk és akadémiánk háza táján. Nem először és nem utoljára kerül sor jótékonykodásra a farsangi időszakban a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián.
Idén Hankovszky Dóra mentáltréner irányításával az U15 játékosai vetették be minden kézügyességüket, hogy színesebbnél színesebb álarcokat készítsenek. Ezt követően az NBIII-as csapatunk játékosai vették át a stafétát, akik dr. Dreissiger Imre csapatorvos közreműködése nyomán a Heim Pál Gyermekkórház kis betegeit látogatták meg és adták át nekik a maskarákat.
Sikerült is mosolyt csalniuk az arcukra, sőt néhány kisfiú lelkesen újságolta, hogy ő is futballista szeretne lenni. Az ilyen megmozdulások nem csak a kórházban lévő gyerekek örömét szolgálják, az akadémia játékosait is érzékenyítik és társadalmi felelősségvállalásra ösztönzik.
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)