HÍREK

A DVTK elleni rangadón kerül sor Pinczi Anita köszöntésére

2023-03-08

A DVTK elleni rangadón kerül sor Pinczi Anita köszöntésére

A női szakág vezetője és szakmai igazgatója december elején hagyott fel a profi játékkal.

Pinczi Anita 2022 decemberében fejezte be játékos pályafutását, azóta pedig szakágvezetőként és sportigazgatójként dolgozik a női labdarúgás fejlődéséért.

Az MTK színeiben hét bajnoki címet és két kupagyőzelmet ünneplő Pinczit az MTK Budapest és az MTK Baráti Kör férfi csapatunk DVTK elleni hétfő esti rangadóján köszönti.

Az MTK-hoz 2009-ben igazoló korábbi játékosunk 283 tétmérkőzésen lépett pályára a felnőtt együttesben, a hazai porond mellett húsz Bajnokok Ligája-selejtezőn is lehetőséget kapott.

Pinczi Anita a korosztályos válogatottak mellett a felnőtt nemzeti együttes mezét 17 alkalommal öltötte magára, és egyszer volt eredményes, 2019. március 6-án, Szlovákia ellen Cipruson.

A DVTK elleni rangadóra érdemes kilátogatni szurkolónknak, hogy élőben is megköszönjük neki a játékos karrierje során mutatott teljesítményét!

A találkozóra már zajlik az online jegyértékesítés, mely IDE kattintva érhető el!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman