HÍREK

A BL-döntőre utaznak az MTK játékosai a Foci a Barátságért program keretében

2015-03-28

A BL-döntőre utaznak az MTK játékosai a Foci a Barátságért program keretében

Dzsudzsák Balázs a magyarországi nagykövete a nemzetközi „Foci a Barátságért” programnak, amelyben hazánkat idén az MTK Sándor Károly Labdarúgó Akadémia U14-es csapata képviseli.

Az immár 24 ország részvételével megvalósuló kezdeményezés magyarországi szakmai támogatója az MLSZ Grassroots programja. A „Foci a Barátságért” projektet a Gazprom, az UEFA Bajnokok Ligájának hivatalos partnere hirdeti meg, immár harmadik alkalommal, Franz Beckenbauer fővédnökségével. Az országok ifjú bajnokai, összesen 670 gyermek és edzőik idén is együtt izgulhatják majd végig élőben az UEFA Bajnokok Ligájának döntő mérkőzését.

Foci a Barátságért – harmadszor

A Gazprom, az UEFA Bajnokok Ligája hivatalos partnere online sajtótájékoztatón indította el a Nemzetközi „Foci a Barátságért” program harmadik szezonját, számos nagyszabású eseményt tervezve erre az évre. A program földrajzi értelemben is jelentősen kiszélesedett, immár Ázsiából is csatlakoznak hozzá fiatal játékosok. A résztvevő országok száma a tavalyi 16-hoz képest idén 24-re bővül: az eseménysorozatot Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Egyesült Királyság, Fehéroroszország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Japán, Kazahsztán, Kína, Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország és Ukrajna részvételével rendezik meg.

„A „Foci a Barátságért” program célja, hogy felkeltse a gyerekek érdeklődését az egészséges életmód iránt és hogy az eredmények eléréséhez igazi csapatjátékra, erőfeszítéseik összpontosítására buzdítsa őket. A program szellemisége a barátságon és a különböző kultúrák tiszteletén alapszik. Ezek azok az alapvető értékek, amelyek meghatározzák a társadalom jólétét. Ez az, amivel a „Foci a Barátságért” program hozzájárul a jövő építéséhez” mondta Alexey Miller, a Gazprom igazgatótanácsának elnöke.

A program nemzetközi nagykövete ebben az évben is Franz Beckenbauer, a Császár, minden idők legeredményesebb német labdarúgója, aki elmondta: „Örülök annak, hogy a „Foci a Barátságért” túllépett az európai kereteken és már Kína, Japán és Kazahsztán is részt vesz benne. Bizonyítéka ez annak, hogy az univerzális emberi értékek nem ismernek határokat és mindenki számára mértékadóak.”

A programot Magyarországról is neves futballjátékosok biztosították már támogatásukról. 2013-ban Buzánszky Jenő, 2014-ben Mészöly Géza vállalta a helyi nagykövet tisztségét, idén pedig Dzsudzsák Balázs állt a kezdeményezés mellé.

„Az, hogy egy labdarúgó milyen pályát fut be, harmad részt a tehetségen, harmad részt a lehetőségeken és harmad részt a képzésen múlik. Ez a három pillér pedig alapvetően egybefonódik. Hálás vagyok azért, hogy kiváló szakmai képzésben vehettem részt és ma is játszhatok a magyar válogatottban. Úgy gondolom, hogy a „Foci a Barátságért” programban résztvevő akadémisták számára remek lehetőséget nyújt a Gazprom, hogy megismerhessék külföldi társaikat és tanulhassanak egymástól. A BL-döntő megtekintése pedig életre szóló élmény lesz számukra” – mondta Dzsudzsák Balázs.

Itthonról az MTK vesz részt a programban

A program célja, hogy a különböző országok gyermekeit barátságra, toleranciára nevelje és a labdarúgáson keresztül terjessze az egyenlőség és az egészséges életvitel szellemiségét. A projekt csúcspontja a III. Nemzetközi Gyermekfórum lesz, ahol a résztvevő országok csapatai találkoznak majd, köztük a Magyar Labdarúgók Szövetsége bajnokságának tavalyi korosztályos győztese, az MTK Sándor Károly Labdarúgó Akadémia U14-es csapata.

„Hatalmas lehetőség a gyerekeknek, hogy részt vehetnek egy ilyen nagyszabású, nemzetközi eseményen. A program részeként a BL döntőre is kiutazhatnak, ami biztosan nagy lökést ad majd szakmai pályájuknak is” – mondta Tamási Zsolt, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója.

A „Foci a Barátságért” program részeként, immár hagyományosan, az UEFA Bajnokok Ligája döntője kapcsán megrendezik a Nemzetközi Utcai Foci Bajnokságot és a harmadik Nemzetközi „Foci a Barátságért” Gyerekfórumot. Mindkét rendezvényt Berlinben tartják, június 4. és 7. között. A Fórum után a résztvevő gyermek labdarúgók együtt tekintik meg az UEFA Bajnokok Ligája döntőjét, a berlini Olimpiai Stadionban.

A program magyarországi médiapartnere a Nemzeti Sport Online, a Metropol és a Sport TV, szakmai támogatója az MLSZ Grassroots programja.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman