HÍREK
A BKV Előre ellen szerezte meg első 2022-es győzelmét NB III-as csapatunk
2022-01-22
A harmadik edzőmérkőzésen, az NB III Keleti csoportjának egyik élcsapata ellen 3-1-re nyert Kanta József együttese. Tudósítás.
A Dunaharaszti MTK és a BVSC elleni felkészülési mérkőzéseken elszenvedett vereségeket követően az NB III Keleti csoportjában második helyen telelő BKV Előrével szemben próbálta megszerezni első 2022-es győzelmét Kanta József vezetőedző csapata.
U19-es gárdánk pénteki edzőmérkőzése miatt együttesünk ezúttal a korábbiaknál szűkebb kerettel érkezett a Szőnyi úton rendezett összecsapásra, összesen négy játékos foglalt helyet a kispadon.
Már az első percekben megszereztük a vezetést. Kovács Máté kapott jó kiugratást és egy csel után lőtt. Ezt ugyan még védte Horváth kapus, de a kipattanó is a miénk lett, végül Osei lábáról került a kapuba a labda (1-0).
A következő mintegy 30 percben egyik csapat előtt sem adódott számottevő lehetőség, de a félidő hajrájára felpörögtek az események. Osei hozta helyzetbe próbajátékosunkat, aki azonban a kapussal szemben állva nem tudta értékesíteni a ziccert, ám a szöglet után már megszületett a második gól. A kavarodásban Osei először még nem talált be, de Fülöp Noel is jól helyezkedett, ő pedig közvetlen közelről már nem hibázott (2-0).
Nem tartott sokáig a kétgólos differencia. A 43. percben Kiss Dávid jobb oldali beadását Mile juttatta a kapu jobb oldalába (2-1).
A kisebb sérülést szenvedő Kovács Máté helyére ezután Vancsa Zalán állt be, majd nem sokon múlt, hogy egyenlítsen a BKV Előre. A félidő utolsó másodperceiben ugyanis Ferkó lőtt fölé helyzetben.
Kezdetben fordulás után is élénk maradt a találkozó. A 48. percben Jáger veszélyes lövését blokkolta Fekete - a labda így is alig pattogott a kapu mellé -, aztán Horváth Artúr mentett óriásit a gólvonalról. Később pedig Gyurkó lövését sikerült blokkolni, így ez a kísérlet is elkerülte Varasdi kapuját, ahogy a szögletet követően Mile próbálkozása is.
Ezután már jóval kevesebb helyzet adódott. A 70. percben Ihos lövésére ért le kapusunk reflexmozdulattal, az utolsó 10 percbe lépve pedig eldöntöttük a mérkőzés kimenetelét. Helembai lapos keresztpasszára a túl oldalon Gyuris érkezett jól és az üres kapuba lőtt (3-1).
Az utolsó másodpercekben tovább nőhetett volna előnyünk, de Vancsa veszélyes lövése elment keresztbe, a csereként beállt Georgievski kísérletét pedig hárította a BKV Előre kapusa, így maradt a 3-1-es végeredmény.
MTK Budapest II – BKV Előre SC 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Osei (7.), Fülöp (42.), Gyuris (82.), illetve Mile (43.)
MTK Budapest II: Varasdi - Godwords, Fekete, Fülöp, Helembai - Rimóczi, Horváth A. - Próbajátékos (Georgievski, 61.), Kovács Máté (Vancsa, 44.), Gyuris - Osei
A találkozó eseményei percről percre szöveges közvetítésünkben, ide kattintva érhetők el.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST II
DUNAHARASZTI MTK
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
