HÍREK
A 205. Örökrangadó következik 2.rész
2014-08-29
Bár a kezdő csapatokról még korai beszélni, azt már nagyjából lehet tudni: ki nem játszik. Az MTK első csapatának keretéből heten nyűglődnek kisebb-nagyobb sérüléssel. Torghelle Sanyi már majdnem játszhat!
Heten küszködnek kisebb-nagyobb sérüléssel az MTK Budapest első csapatának keretéből. Szilágyi dokinak jószerivel nagyobb a forgalma, mint a Balesetinek.
Vass Ádám húzódása szépen javul. reményeink szerint, ha Garami József számít rá, akkor vasárnap játszhat a Ferencváros ellen.
Hrepka Ádám rehabilitációs edzéseket végez. Várhatóan a Pápa ellen lesz bevethető.
Csiki Norbert rehabilitácija a héten befejeződik, jövő héten kezd együtt dolgozni a csapattal.
[image]
Torghelle Sándor még külön készül. Ha nem jön közbe semmi, akkor a válogatott szünetben már együtt dolgozik a többiekkel. Garami József döntése alapján Pápán már ő is játszhat.
Baki Ákos felépüléséhez még egy hónap szükséges.
Szatmári István, kéztörése után jövő héten beszállhat a közös munkába.
Gera Dániel két hét múlva végezhet teljes értékű munkát.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST
ZTE FC
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
