HÍREK

A 205. Örökrangadó következik

2014-08-29

A 205. Örökrangadó következik

A kilencedik helyszínen bonyolítanak MTK – FTC, vagy FTC – MTK bajnoki mérkőzést a Bozsik Stadionban. Az nem meglepetés, hogy találkoztak a küzdő felek a Hungária körúton és az Üllői úton, ’tán még a Népstadion (manapság Puskás Ferenc Stadion) is belefér. Ismerve a magyar futball történetét elmegy a Millenáris is, az Újpest már érdekesebb. Az meg, hogy miként keveredtek, ha egy-egy találkozó erejéig is, Győrbe, vagy Lágymányosra, vagy éppen a Népszigetre ma már talány.

A vasárnapi lesz a 205. bajnoki mérkőzés a két gárda közös életében.  Rendkívül kiegyenlített a mérleg, halvány, zöld előnnyel. 75-ször nyert az MTK, 46-szor nem jutottak dűlőre, 83-szor győzött a Ferencváros, 318-325-ös gólkülönbség mellett. Hazai pályán 44 kék-fehér győzelem született, 27 döntetlen és 31 vereség mellett, plusz 35-ös, 189-154 gólkülönbséggel. A semleges pályákon lejátszott Örökrangadókon diszkrét MTK-fölény mutatkozik, leszámítva a Millenárist. Az még a hős-, és őskort jelentette, ami más lapra tartozik, mert a Fradi hamarabb szökkent zöld szárba, mint kékbe az MTK.

[image]

Az MTK az első bajnokiját a Ferencváros ellen jegyezte: 1903. március elsején 3:0-ra nyert az FTC a Millenárison. A negyedik mérkőzés hozta az első kék-fehér pontot 1904-ben. Az első győzelem 1907. szeptember 22-én, a Millenárison 4:2-re végződött randevú alkalmával érkezett meg. A hőskor civilizálódásának jelei és vége a két pályaavató voltak, melyeket természetesen egymás ellen vívtak az egyesületek. 1911. február 12-én az Üllői úton adták át a híres Falelátós stadiont 2:1-es zöld-fehér győzelem mellett. 1912. március 31-én 1:0-s MTK-sikert hozott az akkor világszintű Hungária körúti stadionavató.

Korabeli szabályok szerint két pont járt a győzelemért, egy a döntetlenért és gólarányt számoltak. a hetvenes évek elejétől dolgozunk, gólkülönbséggel. A magyar bajnoki címeket tekintve is ez a két klub a legeredményesebb: a 23-szoros aranyérmes MTK-t csupán az FTC előzi meg 28 diadallal.

Pár érdekességgel még szolgálunk a mérkőzésig.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman