HÍREK

A 17 éves Balogh Máté góljával szerezte meg sorozatban ötödik győzelmét NB III-as csapatunk

2022-02-27

A 17 éves Balogh Máté góljával szerezte meg sorozatban ötödik győzelmét NB III-as csapatunk

Kanta József vezetőedző együttese a Dabas, a Honvéd II, az FTC II és az ESMTK után a Gerjent is legyőzte.

Sorozatban ötödik győzelmének megszerzésére törekedett NB III-as csapatunk a Gerjeni SK ellen a 23. fordulóban. A találkozót a tabella 6. helyéről várta együttesünk, míg a Gerjen a 19. helyen állt úgy, hogy szeptember elseje óta mindössze egy győzelmet aratott, október közepe óta pedig 3-30-as volt a gólkülönbsége.

Kanta József vezetőedző az első keret játékosai közül ezúttal Kovács Mátyásra és Várkonyi Bencére számíthatott, illetve az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett találkozón ott volt a kezdőcsapatban Vancsa Zalán is.

Utóbbi már a 2. percben megszerezhette volna a vezetést, miután bal oldalról betört a tizenhatosra, de éles szögből leadott lövését Schener kapus védte. Nem sokkal később aztán a vendégek előtt is adódott lehetőség, Buzás emelte rá 35 méterről a kissé magasan helyezkedő Varasdi fölött, de a labda elszállt a léc fölött.

A 16. percben aztán Osei vett el egy labdát a tizenhatoson a tétovázó védőktől. Kísérletét ugyan blokkolták, de a kipattanó Vancsa elé került, aki 16 méterről nem talált kaput. Még mindig az első 20 minutumban jártunk, amikor a játékrész egyik legveszélyesebb szituációja adódott: Prantner adott haza mintegy 35 méterről pontatlanul, a Gerjen hálóőrének nagyot kellett mentenie, hogy szögletre pattanjon a labda.

Ezután jó ideig nem alakultak ki veszélyes lehetőségek, majd a 43. percben Kovács Mátyás indult el jobb oldalról befelé. Kényszerítőzött Vancsával, aztán - immáron a bal oldalról - lőtt, de Schener védeni tudott. A játékrész zárásaként Maka fejelte fölé Héhn beadását.

Fordulás után, az 54. percben Kovács Mátyás Horváth Artúrtól kapott passzt a tizenhatoson belül és 12 méterről, bal oldalról lőtt, a labda pedig a kapust is érintve a kapufáról vágódott vissza a mezőnybe, ahol a hálóőr zsákmánya lett.

Három perccel később viszont már összejött a vezetés együttesünknek: Georgievski ugratta ki a tizenhatoson belül Baloghot, aki jobbal a kapu jobb oldalába bombázott (1-0). Ez volt alig 17 éves támadónk első találata az NB III-ban.

A 63. percben Blatt szabadrúgását bólintotta fölé Maka, majd a következő támadásból kis híján növeltük előnyünket. Kovács Mátyást ugyanis nem támadták meg, így teljesen zavartalanul vezethette rá a hátráló védelemre a labdát, majd 22 méterről lőtt - de jócskán a léc fölött szállt el a kísérlet.

A 83. minutumban a gerjeniek sem álltak távol a góltól. Dombi durrantotta rá 23 méterről, Varasdi pedig nyújtózkodott és szögletre tolta a lövést. Három perccel később egy kontrával Kófiás lódult meg, a tizenhatos bal oldaláról befelé tolt, de jobbal, estében nem tudott elég erőt tenni bele, próbálkozását így könnyen hárította kapusunk.

A hajrában debütált második csapatunkban Samuel Owusu is. Az 1-0-s siker azt jelenti, hogy NB III-as csapatunk sorozatban ötödik győzelmét szerezte meg a bajnoki pontvadászatban.

 

NB III Közép csoport, 23. forduló

MTK Budapest II - Gerjeni SK 1-0
Vezette:
Virág András Barnabás

Gólszerzők: Balogh M. (57.)

MTK Budapest II: Varasdi - Kovács Mátyás, Baki, Markovic, Várkonyi, Fülöp - Horváth A. (Merényi, 70.), Georgievski (Fördős, 84.) - Osei (Owusu, 93.), Vancsa, Balogh M.

Gerjeni SK: Schener - Királyházi, Paget, Hegedűs E., Prantner (Dombi, 65.) - Lőrinc (Cseh, 90.), Major, Blatt, Héhn (Kófiás, 79.) - Buzás, Maka (Burzi, 79.)

A találkozó jegyzőkönyve és eseményei percről percre ide kattintva olvashatók.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-11 15:30 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

PUSKÁS AKADÉMIA FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman