HÍREK

9 év kék-fehérben - Köszönjük, Lencse Laci!

2020-12-29

9 év kék-fehérben - Köszönjük, Lencse Laci!

A két klub közötti megállapodás alapján az MTK Budapesttől a Gyirmót FC-hez szerződik Lencse László.

A 32 éves, győri születésű támadó fiatalon került a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára, majd 2007. augusztus 10-én a DVTK (2-2) ellen debütált az élvonalban, az MTK színeiben. A 2007/08-as idényben összesen három mérkőzésen jutott szóhoz, így tagja volt a magyar bajnoki címet szerzett együttesünknek. 2009 végéig játszott csapatunknál, amelyet folyamatosan gólokkal segített. Később megfordult a Videotonnál, Kecskeméten, Újpesten és a Puskás Akadémiánál is. 2017 nyarán tért vissza az MTK-hoz. Összesen kilenc éven át tartozott klubunk és akadémiánk kötelékébe.

A közelmúltban játszotta 200. élvonalbeli meccsét, az NB I-ben eddig 67 gólig jutott, és kiosztott 32 gólpasszt is. Klubunknál 77 alkalommal lépett pályára az NB I-ben, az idei szezonban összesen hét alkalommal. 

A rutinos támadó klubváltásáról így fogalmazott Polyák Balázs sportigazgató, aki megköszönte neki a nálunk töltött éveket:
- Lencse László sokat kapott az MTK-tól és sokat adott vissza. Sosem felejtette el, hogy tizenévesen, hogyan került be az felnőttcsapatba. Ugyanígy segítette ő is a fiatalokat. Jobb és rosszabb időszakban a hozzállása sosem változott. Megmaradt ugyanannak a pozitív személyiségű és a csapat érdekét mindig előtérbe helyező embernek, mint akit sok éve ismerek. Az MTK és a saját nevemben is köszönöm, Lencse Laci!

A játékosnak sok sikert kívánunk új egyesületében, természetesen közösen is felelevenítjük majd vele a nálunk töltött időszakot.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-06 13:00 Agárd Parkerdő Sporttelep

GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman