HÍREK
Ezen a napon győzött az Aranycsapat 7-1-re Anglia ellen
2019-05-23
Csapatunkból négyen is játszottak a mérkőzésen.
A világbajnoki felkészülés része volt ez az 1954. május 23-án játszott találkozó. Mégis más volt annak a hatalmas érdeklődésnek az oka, ami mind itthon, mind nemzetközileg kísérte. A jegyek már hetekkel korábban elkeltek, és ha 500 ezer ember fért volna be a Népstadionba, az is kevés lett volna.
Mindenki látni akarta az angol csapatot és remélte, hogy most láthatja azt is, ahogy az Aranycsapat újabb diadalt arat. Hiszen az előző, a 6:3-as magyar sikert nálunk Szepesi György közvetítésében csak hallhatták, olvashatták, és egy-egy részletét filmhíradóban nézhették meg a szurkolók, de átélni a győzelmet az mégiscsak más.
Az angolok is nagyon készültek. Meg akarták mutatni, hogy olyasmi, mint Londonban csak egyszer, csak véletlenül fordulhatott elő. Csapatukat teljesen átalakították. A Wembleyben pályára lépőkből nyolcan nem kerültek a mostani keretbe. Mindent megtettek az alapos felkészülés érdekében. (Bár intő jel lehetett volna a számukra, hogy egy héttel a budapesti találkozó előtt Belgrádban 1:0 arányú vereséget szenvedtek a Jugoszláv válogatottól.) A mérkőzés előtt Shentall, az angol csapat vezetője még úgy nyilatkozott: " Nem lehet minden mérkőzésen " nagyot" játszani. A magyar csapat nem fogja tudni megismételni londoni teljesítményét."
*************************
1954. május 23-án 17.30 perckor kezdődött az évszázad mérkőzésének visszavágója.
Már a mérkőzés kezdetén zúgott a bíztatás. Ennek megfelelően nem sokat vártak a játékosok azonnal megindultak a támadások és zúgtak a lövések az angol kapu felé.
8.perc: Wright a kaputól húsz méterre lökte Hidegkutit. A szabadrúgás elé felállt az angol sorfal, de ez nem zavarta Lantost, aki a labdát a sorfal mellett védhetetlenül küldte a bal sarokba. 1:0
21.perc: A jobbszélen Kocsis száguldott el. Amint a 16-oson belülre ért középre tette a labdát. Az elszállt volna a kapu előtt, de Staniforth beleért és a labda a lábáról visszapattant. Az érkező Puskás hat méterről nagy erővel, félmagasan lőtt a kapu bal oldalába. 2:0
31.perc: Még a félpályán túlról Lantos küldte előre a labdát a 16-os közelében tartózkodó Puskásnak. Puskás továbbtette a most a baloldalon, tíz méterre a kaputól feltűnő Kocsis elé. Ő a levegőből aláhulló labdát ballal, félmagasan a balkapufa mellett bombázta a hálóba. 3:0
Az első félidőben az angolok hiába próbálták fékezni a támadásainkat, fedezni játékosainkat. Ha csak egy pillanatra is levegőhöz jutottak fiaink vége volt az angol védelemnek. A szünetre tehát már háromgólos előnnyel vonulhattunk. A közönség tombolt. A külföldi újságírók is elismerően állapították meg: " Ez az igazi labdarúgás!"
A második játékrészre kivonuló csapatokat a szurkolók az alkalomhoz illő rigmussal fogadták: " Hajrá magyarok, hajrá magyarok, hatig meg se álljatok!" Nyilvánvalóan utalva a londoni mérkőzésre és éreztetve, hogy Budapest is érdemel annyit mint az angol főváros.
56.perc: Az angolok jutottak szöglethez. A beívelt labdát Grosics szerezte meg és gyorsan kigurította Puskásnak, aki az angol térfél közepénél tovább passzolt Cziborhoz. A vendégcsapat védői rátámadtak, de ő egy csel után már tálalt is Kocsis elé, aki hét méterről laposan lőtt a kapuba. 4:0
60.perc: Kocsis hosszú labdájával Tóth II. iramodott meg a szélen. Vihar sebesen közelített az angol kapuhoz, majd hírtelen tíz méterről, éles szögből lőtt. A labdát Merrick csak kiütni tudta, mégpedig éppen a lövése után is tovább futó Tóth II elé, aki közelről a kapu jobb sarkába tolta a labdát. 5:0
62.perc: A középcsatár helyén most Czibort láthattuk. Egy csellel átjátszotta Owent és a labdát a balszélről befutó Hidegkuti elé gurította, aki nehéz szögből, tizenöt méterről a kapu jobboldali léce mellé vágta a hatodik gólt. 6:0
68.perc: Szabadrúgáshoz jutottak az angolok. Dickinson lövése Lóránt lábáról pattan Broadis elé, aki félmagasan a kapu baloldalába bombázta a szépítő gólt. 6:1
73.perc: Hidegkuti a vendégek térfelének közepén járt. Egy jó labdával kiugratta az üresbe futó Puskást, aki a kapu felé indult és nyolc méterről a kapu jobb oldalába helyezte az újabb találatot. 7:1
**************************
Magyarország-Anglia 7:1! Soha még ekkora arányú vereséget nem szenvedett az angol válogatott!
A 6:3-as diadal visszavágóján a magyar csapat, ha lehet még nagyobb fölényben játszott és ilyen arányban is megérdemelten ütötte ki az egykori " mestert" . Pedig közel sem lőttük be minden helyzetünket. Az eredmény ilyetén alakulása viszont jó lehetőséget adott arra, hogy a szurkolók szellemes rigmust faragjanak az összesen egy hetet Magyarországon töltő angolokról. Így szólt: " Az angolok egy hétre jöttek és 7:1-gyel mentek!"
*************************
Magyarország–Anglia 7:1 (3:0)
Barátságos mérkőzés, 1954. május 23., Népstadion, 92 000 néző. Jv.: Bernardi (olasz).
Magyarország: Grosics (Gellér, 77.) – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Tóth II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor.
Anglia: Merrick – Staniforth, Owen, Byrne – Wright, Dickinson – Harris, Sewell, Jezzard, Broadis, Finney.
Gól: Lantos (10.), Puskás (23. és 72.), Kocsis (31. és 57.), Tóth II (59.), Hidegkuti (62.), Broadis (68.).
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST II
BUDAFOKI MTE
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
