HÍREK

1913-ban ezen a napon nyerte meg csapatunk az 1912. évi Magyar Kupát

2019-12-14

1913-ban ezen a napon nyerte meg csapatunk az 1912. évi Magyar Kupát

A Ferencváros nem állt ki a döntőre, így a kupát egymás után harmadszor az MTK szerezte meg.

MTK - Ferencváros (mérkőzés nélkül)* 

Az eredetileg 1912-re kitűzött kupadöntőre az MTK nem állt ki a Ferencváros ellen, mert a szövetség egyik korábbi, a pályák kijelölésére vonatkozó határozatának jogérvényességét vitatta, majd a Belügyminisztériumhoz fordult. Az ügy aktái 1913-ban kerültek vissza a Szövetséghez.

A Belügyminisztérium helyt adott az MTK panaszának, mely szerint a mérkőzést a Hungária körúti pályán kell lejátszani. További fellebezésnek helye nem volt, így az MLSZ az 1911–1912-es magyar kupa döntőjét 1913. december 14-re írta ki.

Az ügynek ilyen elintézése most az FTC-nek nem tetszett, és annak az elvnek a hangoztatása mellett, hogy sportkérdésben csak sportfórum kompetenciáját fogadhatja el, nem állt ki a döntőre, aminek következtében a Labdarúgó Szövetség az 1911-1912. évi Magyar Kupa győztesének játék nélkül az MTK-t hirdette ki.

Érdekesség képpen a korábbi kupamérkőzések eredményei:

Negyeddöntők: MTK - Postatakarékpénztár 3-0, FTC - MAC 1-0, BTC - Törekvés 3-0, 33 FC - BAK 1-1, 2-1.

Elődöntők: MTK - BTC 2-1, FTC - 33 FC 6-3.

A döntőre készülő MTK csapata: Domonkos – Sebestyén II, Csüdör – Bíró, Ellinger, Kertész II – Rácz, Sebestyén I, Lane, Kertész I, Klein. Edző: Robert Holmes

1913. 12. 15., Budapest. Hungária út

* Az FTC a helyszínkijelölést vitatva nem állt ki.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman