Játékos

Ramadani Ylber

6 Ramadani Ylber

Starnberg, 1996-04-12

albán

185 cm /

Középpályás

OTP Bank Liga NB I MOL Magyar Kupa NB III Dél-Nyugati csoport
Meccsek kezdőként 0 0 0
Meccsek csereként 0 0 0
gólok 0 0 0
Gólpasszok 0 0 0
sárga lapok 0 0 0
piros lapok 0 0 0

Bemutatás

A 25 éves középpályás 2018-ban debütált az albán felnőtt válogatottban, a játékos azóta folyamatosan meghívást kap a magyar válogatottal egy selejtezőcsoportban szereplő albán nemzeti együttes keretébe. A Németországban született Ylber Ramadani Koszovóban lett profi futballista, ahol tagja volt a korosztályos válogatottaknak is, az áttörést a karrierjében az hozta meg, amikor az albán élcsapat, a Partizani szerződtette. Kiléphetett a nemzetközi porondra, pályára lépett például a Ferencváros elleni BL-selejtezőkön is, amikor nagy meglepetésre búcsúztatták a magyar bajnokot. Ramadanit első szezonjában az év fiatal játékosának választották meg, ezt követően a dán Vejle BK kivásárolta őt élő szerződéséből. Négy éves megállapodást kötött a dán klubbal, szerződését ki is töltötte, ám 2021 nyarán úgy döntött, az MTK Budapest ajánlatát fogadja el. Az őszi idényben folyamatosan játéklehetőséghez jut, amelynek köszönhetően a válogatottnál is számítanak rá.

Kapcsolódó cikkek

Szponzorok

Prohuman