Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
Két játékosunkat is meghívták a felnőtt válogatottak keretébe, de a névsor még bővülhet.
A következő hazai bajnokira zajlik a jegyárusítás.
Hat labdarúgónk is meghívót kapott az U19-es és U21-es válogatott következő programjára.
Július 7-én elindult az új bérletek vásárlása is, de 2025.07.11-ig, továbbra is bérletmegújítási lehetőséget biztosítunk...
Elkészítették a Fizz Liga első két körének a pontos menetrendjét az MLSZ-ben.
Rutinos, szurkolóink számára jól ismert kapussal erősítettünk: visszatért az MTK Budapesthez Fadgyas Tamás.
Meghosszabbítottuk a bérletmegújítási lehetőséget azoknak a szurkolóinknak, akik a 2024/25-ös szezonban is rendelkeztek...
Vezetőedzőnkkel, Horváth Dáviddal beszélgettünk a felkészülésről, valamint az edzőtábor zárómérkőzéseiről.
Képekben az Universitatea Craiova elleni felkészülési mérkőzés.
NB III-as csapatunk 3-1-re nyert a Gödöllő ellen a szezon első edzőmeccsén.
Az első félidőben kihagytuk a helyzeteinket, a másodikban pedig a Craiova volt eredményes, így 1-0-s vereséggel zártuk a...
Eldőlt, hogy Szőke Gergő távozik, a Fizz Liga újoncánál, a KBSC együttesénél folytatja pályafutását.
Képekben a Csíkszereda elleni felkészülési mérkőzés.
Támadónkkal, Németh Krisztiánnal beszélgettünk a Csíkszereda elleni meccsről, illetve az edzőtáborról.
Remek első félidőnknek köszönhetően 3-1-re nyertünk a Csíkszereda ellen.
Péntek délután megújíthatod tavalyi bérleted az Új Hidegkuti Nándor Stadion hazai pénztárában, a 2025-26-os idényre.
Csapatunk az ausztriai edzőtábor utolsó előtti felkészülési mérkőzésén az FK Csíkszereda ellen lép pályára.
Az utolsó napokra "fordult" a csapat az edzőtáborban, ahol még két mérkőzés vár a mieinkre.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: