Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
Távozik a felnőtt csapatunk szakmai stábjából Pinezits Máté vezetőedző, valamint Lednitzky András asszisztens edző is.
Szerdán Kazahsztánban a Kajrat Almati otthonában lépünk pályára az ifi BL-ben.
Rovatunkban összegeztük kölcsönben, vagy kooperációs szerződéssel Kozámislenyen szereplő játékosaink teljesítményét. A szezon során végig figyelemmel követjük labdarúgóink sorsát.
Horváth Dávid vezetőedző csapata 3-1-es vereséget szenvedett.
Sérült és kimaradó nincs, az NB III-as kerettől pedig ketten csatlakoztak a társakhoz.
Riválisunk 1984 után először lett bajnok és így a Bajnokok Ligája rájátszásában lesz érdekelt.
Törőcsik az első félidőben egalizált, az utolsó 20 percben azonban megszerezte a győzelmet az NB III Nyugati csoportjána...
Andrija Drljo játékjogát értékesítettük, Prosser Dániel közös megegyezéssel távozik klubunktól.
Az MTK-tól a City Football Grouphoz szerződő saját nevelésű játékosunk, Vancsa Zalán édesanyja, Vancsáné Tóth Beáta nyil...
Bognár György szakmai igazgató július 15-én 15:30-tól a szlovéniai edzőtáborból válaszol majd a drukkereink által előzet...
Szurkolóink akár már 18 ezer forintért is megvásárolhatják egész idényre szóló bérleteiket, melyekkel számos kedvezményb...
A zuglóiak Urbán Flóriánt nevezték ki vezetőedzőnek a nyári szünet alatt.
Az U18-as válogatott játékos 3 évre írt alá klubunkkal.
Július 31-én, a Ferencváros második csapata ellen kezd az MTK Budapest II.
Török, izraeli és szlovén csapatok ellen lépünk pályára az edzőtáborban.
1-0-ra nyert Horváth Dávid vezetőedző együttese.
Szombaton 67 éves korában elhunyt az MTK korábbi labdarúgója, aki az Újpest játékosaként vált a magyar futball meghatáro...
Szurkolóink számára fontos részlet, hogy természetesen ugyanúgy biztosítani fogjuk az elővásárlási jogokat a korábbi bér...
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: