Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. hivatalos honlapja
Mint ismert, szombaton kora este a Kecskeméti TE együttesét fogadjuk.
Rovatunkban összegeztük kölcsönjátékosaink teljesítményét. A szezon során végig figyelemmel követjük labdarúgóink sorsát.
Remek játékkal sokgólos sikert arattunk a Dunaföldvár ellen.
A tabella harmadik helyén álló csapatunk a negyedik szegediek ellen lép pályára idegenben, vasárnap 18 órától.
Hátvédünket, Poór Patrikot kérdeztük az előző fordulóról, illetve a Szeged elleni, évzáró meccsről.
Képriport a csapat hétközi edzéséről.
NB III-as csapatunk játékosa, Merényi Ádám nemrég profi szerződést írt alá az MTK Budapesttel, erről és karrierjéről, cé...
Ez a játék elsősorban olyan kék-fehér szurkolóknak szól, akiknek kisgyerekük, unokájuk van - hiszen a rejtvény két részb...
Az MTK Budapest idén is elindította jótékonysági akcióját, melynek során játékokat, ruházatot és tartós élelmiszert gyűj...
A hazai meccseink környezetében látványos produkciók színesítik a programot az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
Vezetőedzőnk az MTK TV-nek beszélt a filozófiájáról.
A Gyirmót elleni mérkőzés után átadtuk az összegyűjtött csokikat a rászoruló gyerekeknek. Riport a jótékonysági akcióról...
Rovatunkban összegeztük kölcsönjátékosaink teljesítményét. A szezon során végig figyelemmel követjük majd labdarúgóink s...
NB III-as csapatunk vezetőedzője értékelte a Ferencvárosi TC II ellen 2-0-ra megnyert őszi idényzárót.
NB III-as csapatunk 2-0-ra legyőzte a zöld-fehérek második csapatát.
A Gyirmót ellen csereként duplázó csatárunkkal, Zsóri Dániellel beszélgettünk a vasárnapi mérkőzésről.
Képekben a Gyirmót elleni győzelem.
Ez történt a Gyirmót elleni meccsen.
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre: