HÍREK
Poór Patrik: 2019!
2016-12-14
Hosszabbított a védelem oszlopa.
2019-ig meghosszabbította szerződését az MTK Budapesttel Poór Patrik, a kék-fehérek válogatott hátvédje.
A védelem szinte minden posztján, sőt, akár szűrőként is bevethető 23 éves játékos a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia növendéke, de eltöltött kéty évet Liverpoolban is, a két klub közötti együttműködés jóvoltából.
Patrik 2012. június 3-án, a Győri ETO FC II. elleni 0-0 alkalmával debütált az MTK Budapest felnőttcsapatában, azóta pedig 115-ször lépett pályára kék-fehérben.
Bátran kijelenthető, hogy Poór Patrik mára már kihagyhatatlan tagja az MTK Budapestnek: a kék-fehérek idei összes bajnokiját végigjátszotta, ezeken pedig két gólt, illetve egy asszisztot jegyzett.
Tehetségére Dárdai Pál is felfigyelt, aki meghívta a válogatottba, így 2014. november 18-án, Oroszország ellen magára ölthette a címeres mezt is.
Domonyai László, az MTK Budapest klubigazgatója így vélekedik a játékosról: – Patrik több, mint kilenc éve az MTK játékosa. Fiatalon került a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára, és ott olyan teljesítményt nyújtott, hogy lehetősége nyílt arra, hogy a Liverpoolban is eltöltsön két évet. 19 évesen már Garami József csapatában is bemutatkozhatott a magyar labdarúgás legmagasabb osztályában. Jellemző rá, hogy a játéka alapján a bajnokikon végig a pályán van, nem kell lecserélni, ritkán sérült, így biztos tagja az MTK Budapestnek. Teljesítményével már a szövetségi kapitány figyelmét is felkeltette, szereplhetett a válogatottban. Kiválóan képzett játékos, és sportemberi kvalitásai is kimagaslóak, reméljük, hogy újra válogatott lehet! Szerződésében ugyan nem rögzítettük, de szóban megállapodtunk abban, hogy immáron a góllövés is a feladatai közé tartozik - mondta mosolyogva a klubigazgató, majd hozzátette: Nem várunk tőle sokat, mindössze mérkőseket eldöntő találatokat...
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
FERENCVÁROSI TC II.
MTK BUDAPEST II
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
