HÍREK
Látogatóban
2019-08-20
Egyesületünk vendégül látta az Almaz Antej U17-es csapatát.
Ismerős lehet vendégeink neve, hiszen minden évben U13-as csapatunkat meghívják Szentpétervárra, a Burcsalkin Kupára, ahol rangos nemzetközi csapatokkal mérhetjük össze tudásunkat.
A két csapat közti jó kapcsolatot ápolva Zakor Sándor, labdarúgó-klubunk tulajdonosa meghívta az orosz csapat U17-es gárdáját, amely örömmel fogadta el a meghívást. Vendégeink pedig, kihasználva a lehetőséget, számos programot és két edzőmérkőzést is leszerveztek. Megtekintették az Új Hidegkuti Nándor Stadiont, városnézésen vettek részt busszal, hajóval és gyalogosan is, és a Sándor Károly Akadémián lejátszott mérkőzés után az agárdi strandon is kikapcsolódtak.
Természetesen sporttevékenységben sem szenvedtek hiányt, a Salgótarjáni úti edzőpályán – meccsnapok kivételével – edzettek. Mellette szerdán a Ferencváros, szombaton pedig egyesületünk U17-es csapatát győzték le edzőmérkőzésen.
Utóbbiról U17-es csapatunk vezetőedzője, Székely Zsolt beszélt: – Örülünk, hogy mi is vendégül láthattuk az Almaz csapatát, amely minden évben meghív minket a színvonalas Burcsalkin Kupára! A mérkőzés első felében mezőnyfölényben játszottunk, de a gól nem jött, ennek ellenére nyugodtak voltunk, és bíztunk a győzelemben. A második kapott gólnál is biztosak voltunk a sikerben, a negyedik után viszont éreztük, ez nem a mi napunk. A második félidőben rosszabb volt a játékunk, de újabb gól nem esett. Hasznos volt a mérkőzés, hiszen keveset készültünk így együtt, rengeteg tanulsággal szolgált.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
FERENCVÁROSI TC II.
MTK BUDAPEST II
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
