HÍREK
"Honnan jöttünk, miben hiszünk, és milyen jövőt építünk" - az MTK125 gálán elhangzott ünnepi beszédek
2026-09-25
Mint ismert, az MTK125 emlékév részeként szerdán este került sor a gálaestre az Eiffel Műhelyházban, ahol klubunk részéről ünnepi beszédet mondott Zakor Sándor tulajdonos, valamint Polyák Balázs klubmenedzser is.
Az alábbiakban az Ő ünnepi beszédüket tesszük közzé.
Zakor Sándor, az MTK Budapest futballklub tulajdonosa:
Kedves Vendégeink!
125 éve futballozik az MTK. Ennyi évnél, történésnél kísértést érez az ember, hogy belevesszen a számokba, a trófeákba, a gólkirályokba.
Én most mégsem ezekkel szeretném kezdeni. Hanem azzal, hogy 125 éve Budapesten, mindössze néhány hét és kilométer különbséggel két fontos dolog is történt.
Márciusban Kertész Sándor vezetésével megalakul az MTK labdarúgó szakosztálya.
Május elsején pedig megszületik Szerb Antal író, irodalomtörténész.
Ugyanaz az év. Ugyanaz a város. Ugyanaz az energia.
A századelő Budapestje korának leggyorsabban fejlődő európai városa volt: magyarként európai; a hagyományos kulisszák mögött kifejezetten modern; polgárosodó és nyitott. Tele lendülettel, kíváncsi emberekkel, különféle nemzetiségekkel és vallásokkal, kereskedőkkel, gyárakkal – és polgári önszerveződéssel. Egy város, ahol ugyanabban a kávéházban, akár ugyanannál az asztalnál beszélték meg a törzsvendégek Ady legújabb versét, az előző esti parlamenti vitát - és a focimeccsek eredményét.
Ez a világ szülte az MTK labdarúgó szakosztályát és ezt a világot próbálta Szerb Antal egész életében megérteni és átadni nekünk.
Mindkettőjük története ugyanabból a budapesti közegből indult. Mindkettőjük számára természetes volt a nyitottság, a kíváncsiság, a világ felé fordulás.
Szerb Antal a Világirodalom történetével, a Száz verssel, az Utas és holdvilággal nyitott hatalmas ablakokat Európára; az MTK pedig korának legjobb, nemzetközileg is elismert labdarúgó csapata lett, mely sorra hozta az innovációkat a hazai futballba.
Ahogy egyszerre törtek az ég felé, egyszerre zuhantak is a mélybe.
A korszak, melyben a nyitottságot a bezárkózás, a sokszínűséget a monotonitás, a polgári egyenlőséget a diszkrimináció és az üldöztetés váltotta fel; melyben zsidó honfitársainkat előbb megbélyegezték, majd jogaiktól fosztották meg, végül pedig fizikailag semmisítették meg őket. Az MTK profi labdarúgó csapata, a Hungária az ellehetetlenítési törekvésekre válaszul 1940-ben felszámolta magát, majd 1941-ben az Egyesületet is feloszlatták. A Soá idején mártírhalált halt többek között a legendás elnök, Brüll Alfréd; és oly kiváló játékosok, mint Braun „Csibi” József vagy Nádler Henrik. Az MTK közössége pótolhatatlan veszteségeket szenvedett.
Eközben 1945 januárjában, Balfon a nyilasok meggyilkolták Szerb Antalt.
Az MTK 1945 után feltámadt poraiból, és a kommunista rezsimeken keresztül átjutott a történelem túlpartjára, a szabad Magyarországra.
Ez a futballklub egyike lett azon történelmi civil kezdeményezéseknek, melyek máig képesek voltak megőrizni autonóm, szabadságelvű, polgári és intellektuális identitásukat.
Aki hozzánk jön meccsre, nem ütközik szektorbezárásba; a vendégszurkolóknak sem kell gyalázkodó rigmusokat elviselniük: a B lelátón elhelyezkedő ultráink között pedig magasabb a diplomások aránya, mint a legtöbb fejlett országban.
„És ha az ember él, még mindig történhetik valami” - zárul az Utas és holdvilág.
Szerb Antal sajnos nem élhetett. Nem támadhatott fel poraiból, mint az MTK; az alkotásai azonban valósággal feltámadtak. Az Utas és holdvilág színházban, rádióban, filmen, zenében, tematikus túrákban él tovább, és a Pendragon-legendával együtt manapság is a legolvasottabb magyar regények közé tartozik itthon és külföldön egyaránt.
Úgy tűnik tehát, hogy a századelő Budapestjének, a feltörekvő és polgárosodó, sokszínű Magyarországnak a teremtő ereje százhuszonöt évvel később is legyőzhetetlen, elnyűhetetlen. Újabb és újabb generációkat hódít meg magának, mert szabadság és teremtő energia hatja át őket. Ezek pedig örökérvényű dolgok.
Kedves Vendégeink!
Jogosan merül fel a kérdés, hogy örökérvényű dolgok közepette miért kell mégis engem hallgatniuk itt ma este.
125 év grandiózus idő, és ebből a 125 évnyi MTK-s futball történetből mindössze az elmúlt hét év az, amiért én felelek.
Még egy tizedéért sem ennek a hosszú, bajnoki címekkel és kupagyőzelmekkel, válogatott játékosokkal és legendás vezetőkkel, tragikus és felemelő emberi sorsokkal tűzdelt történetnek.
Ilyenkor az ember azért elgondolkodik: Ki van kiért? A 125 éves klub volna értem, a tulajdonosért? Ez fel sem merülhet. Az MTK volt, van és lesz. Én pedig vagyok, és egyszer majd nem leszek. De amíg itt vagyok, addig én vagyok az MTK-ért.
Az MTK-ért vagyok itt.
Egyetemista koromban indítottam az első vállalkozásomat, és azóta is tucatnyi üzletet indítottam be.
A legnagyobb vállalkozásom azonban nem ezek közül került ki. A legnagyobb vállalkozás, vagy inkább vállalás az MTK. Az a nagy megtiszteltetés ért életemben, hogy ezt a páratlan, történelmi klubot gondozhatom, hogy hozzátehetek egy kicsit ehhez a 125 éves történethez – ez a legnagyobb dolog.
Az MTK Budapest Zrt. gazdasági társaság, mert jogilag annak kell lennie; de az MTK nem üzlet, hanem küldetés, közösség, szimbólum. Aminek meg kell állnia a saját lábán, ezért évről évre, lépésről lépésre válunk egyre fenntarthatóbbá.
Fenntarthatóság nélkül ugyanis nem teljesíthetem a küldetésemet én sem: hogy ezt a 125 éves csodát egyszer majd jobb állapotban adhassam át az utókornak, mint amilyenben én átvettem.
Ebben az építkezésben mindig támaszkodhatok kollégáimra, akiknek köszönöm, hogy napsütéses és esős időben is tartják a hátukat a klubért, és a hétvégi fordulóktól függetlenül töretlen odaadással végzik a munkájukat a sportsikerekért.
Külön köszönöm Selei András klubigazgatónak és Polyák Balázs klubmenedzsernek, akik az MTK-t, mint szervezetet és szakmai műhelyt vezetik.
Ha fenntarthatóságról beszélünk, annak nem lehet más a záloga, mint az MTK Sándor Károly Labdarúgó Akadémiája, mely szintén jubileumot ünnepel az idén, hiszen 25 éves lett. Várszegi Gábor üzletember 2001-ben úgy döntött, beruház az MTK jövőjébe, és Akadémiát alapít. Ez az akadémia akkor, 25 évvel ezelőtt nemcsak itthon számított komoly innovációnak, hanem a térségben is egyedülálló, korát megelőző kezdeményezés volt.
És bár Várszegi Gábor már másfél évtizede továbblépett az MTK-tól, de a magok, melyeket elvetett, azóta nemcsak szárba szökkentek, de egyre magasabbra és magasabbra törnek az MTK felnőtt csapatán keresztül: Európa-bajnokságokra, a Bajnokok Ligájába, topligás bajnokságokba.
Köszönettel tartozunk Várszegi Gábornak, és minden nap azon dolgozunk, hogy a többéves hányattatás után immár Budapesten, a Hidegkuti Nándor Stadion szomszédágában felépült központunkban minden segítséget és támogatást megkapjon az a többszáz fiú és lány, aki minket választott, belénk helyezte a bizalmát.
Ezért pedig nem más kezeskedik, mint Székely Zsolt akadémiaigazgató, aki már egészen a 2001-es alapítás óta a Sándor Károly Akadémia munkatársa.
Az innováció, mely létrehozta és folyamatosan megújítja az Akadémiánkat, az MTK identitásának és örökségének kiirthatatlan eleme. Az MTK-s labdarúgó, edző, szakember vagy vezető kicsit olyan, mint egy vállalkozó: amint valamit kitalált, megszervezett és elért, nem tud megnyugodni, és máris keresi a következő kitörési pontot, előnyt, újítást. Nem elégszik meg azzal, ami van; hanem azt keresi, mi minden lehetne még. Az MTK újító szellemisége a kíváncsiságból és az ember autonómiájából, szabadságvágyából táplálkozik.
A legendás Pozsonyi Imre a skótoktól leste el, hogy nem ott kell tülekedni egymás hegyén-hátán, ahol a labda éppen van – hanem a labdát földön járatva kell átformálni a teret, és lehetőségeket teremteni. Jimmy Hogan korai külföldi edzőként futószalagon szállította a bajnoki címeket. Bukovi Márton edző újításaként Hidegkuti Nándor szó szerint kilépett a kapu előteréből, hogy új, az akkori futballban még nem ismert teret hozzon létre, amiben ott volt, olyan szabadon, mint a madár; és ahonnan mattolhatta az ellenfél utolsó védvonalát.
Kovács Ferenc, a magyar klubfutball utolsó európai kupadöntőse, aki játékosként KEK-döntőt játszott, edzőként Magyar Kupát nyert az MTK-val. Verebes József, a „Mágus”, aki korának európai trendjét, a totális futballt igyekezett adaptálni Magyarországra. Aztán jött egy holland, Henk Ten Cate, aki később Bajnokok Ligáját is nyert a Barcelonával.
Az utolsó magyar VB-kapitány, Mezey György. Az MTK-val kétszeres bajnok szövetségi kapitány, Egervári Sándor. És a hazai szakma rekordere, az MTK feledhetetlen ikonja, Garami József mester, akinek pár napja avattuk emlékhelyét a stadion oldalában.
Innovátorok és igazi karakterek, edző- és labdarúgó egyéniségek.
Hiszem, hogy nem véletlenül találtunk egymásra. Emberi méltóság, szabad akarat, személyes autonómia, kreativitás, felelősségvállalás: ez az MTK értékrendje.
Azt kívánom az MTK labdarúgás következő 125 évére, hogy mindig legyen bennünk kíváncsiság. Nyitottság. Legyen bennünk bátorság. Legyünk elégedetlenek és vitatkozzunk. És legyen önbizalmunk és szabadságunk új utakat keresni.
Bátorság, Buzgalom, Barátság.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Hajrá MTK!
Polyák Balázs, klubmenedzser:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves MTK-sok! Kedves Sportolók, Edzők, Kollégák, Barátaink!
Vannak olyan évfordulók, amelyek megállásra késztetnek, és a mai nap ilyen.
125 éves az MTK labdarúgása és 25 éves a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia.
Két különböző időszak, de egy közös történet: annak története, hogy honnan jöttünk, miben hiszünk, és milyen jövőt építünk.
Az MTK 125 éve része a magyar sport, a magyar futball történetének. Generációk viselték ezt a mezt; korszakokat formáltak sikerek, nehézségek, újrakezdések és felemelkedések. Egy azonban változatlan maradt: az MTK hitt a tehetségben, abban, hogy minden sportolóban több rejlik annál, mint amit ma látunk.
Ezért különösen fontos számunkra a Sándor Károly Akadémia 25. évfordulója. Az akadémia a jövőről szól: arról, hogy a tehetség megfelelő munkával, fegyelemmel és kitartással lehetőséggé válik.
Az elmúlt 25 évben fiatalok sokasága lépett be az akadémia kapuján. Gyerekek, akik csak azt tudták, hogy szeretnek focizni. Itt azonban megtanulták, hogy a futball nem csupán játék, hanem küzdelem, kudarc és újrakezdés is. És ha mindehhez tehetség, elszántság és kitartás társul, akkor megnyílik előttük az út.
Út a pályától az akadémiáig, az akadémiától a felnőttcsapatig, az MTK-tól a válogatottig.
Az MTK története azt is megmutatja, hogy minden játékosnak más az útja. Kenesei, Juhász, Kanta, Czvitkovics, Németh Krisztián, Szoboszlai, Bolla és Schäfer más-más élethelyzetből, eltérő szakmai úton és különböző tapasztalatokat szerezve váltak nagy játékosokká. Közös bennük azonban, hogy tehetségük, munkájuk és hozzáállásuk révén bizonyítottak. Ez is az MTK ereje: felismerni, hogy nincs egyetlen út a sikerhez, és minden játékosnak egyedi pályafutása van.
Az út, ami az akadémiáról vezet a felnőtt csapatig, különösen nagy kihívás. Ezért különös értéke van, ha egy klub nemcsak tehetséget és munkát vár el fiatal játékosaitól, hanem azt is üzeni nekik:
„Ha készen állsz, megkapod a lehetőséget.”
Ez az MTK egyik legfontosabb öröksége, és egyben felelőssége is. Nemcsak klubunk, hanem a magyar futball számára is nélkülözhetetlen, hogy legyenek olyan műhelyek, amelyek nem csupán játékosokat igazolnak, hanem játékosokat nevelnek; amelyek nemcsak a következő mérkőzésre, hanem a következő évtizedre készülnek.
Mi ilyen klub akarunk lenni. Olyan MTK, amely pozitív erő a magyar futballban; modern szemlélettel építkezik, de tiszteli hagyományait; eredményre törekszik, de közben fiatalokat fejleszt; nemzetközi ambíciókat táplál, mégis saját akadémiájára támaszkodik.
Az MTK-nak meghatározó szerepe van: nemcsak saját jövőnk, hanem a magyar futball, és Magyarország jövőjének alakításában is.
Amikor ma egy akadémista edz, amikor egy fiatal játékos fejlődik, amikor egy edző dolgozik vele, valójában nem csupán egy futballistát építünk.
A jövőt építjük.
A 125 éves örökség ezért nemcsak büszkeség, hanem felelősség is. Amit elődeinktől kaptunk, azt nem elég megőriznünk: tovább kell adnunk, és tovább is kell fejlesztenünk.
Nemcsak azt kell megkérdeznünk, mit ért el az MTK az elmúlt 125 évben, hanem azt is, mit fog elérni a következő 25-ben. Ebben pedig a Sándor Károly Akadémiának jut a kulcsszerep.
Azt szeretném, hogy 25 év múlva visszatekintve elmondhassuk: az akadémia továbbra is nemcsak játékosokat adott az MTK-nak, hanem meghatározó futballistákat a magyar sportnak. Olyanokat, akikre büszkék vagyunk, akik itthon és külföldön is megállták a helyüket, és akik továbbvitték az MTK értékeit.
Azt is szeretném, hogy az akkori fiatalok ugyanazt érezzék, amit reményeim szerint a mai akadémisták: érdemes az MTK-hoz tartozni és hinni abban, hogy egyszer eljön a saját pillanatuk.
Mert az MTK története nem falakról, címekről vagy számokról szól, hanem azokról az emberekről, akik újra és újra továbbépítették ezt a klubot.
A mi feladatunk, hogy a következő generációnak még erősebb MTK-t adjunk: olyan klubot, amely büszke múltjára, bátran tekint a jövőbe, határozott identitással, szakmai elképzeléssel és világos jövőképpel rendelkezik.
Ma tehát nemcsak ünneplünk, hanem köszönetet is mondunk.
Köszönet mindenkinek, aki az elmúlt 125 évben hozzátett valamit az MTK történetéhez. Köszönet az elmúlt 25 év akadémiai edzőinek, szakembereinek és munkatársainak. Köszönet azoknak a volt játékosoknak, akik viselték a mezt, és azoknak a fiataloknak, akik ma dolgoznak azért, hogy egyszer ők írják tovább ezt a történetet.
Amikor egy tíz-, tizenkét vagy tizenhat éves gyermek belép a Sándor Károly Akadémiára, még nem tudhatja, meddig jut el. Nekünk azonban kötelességünk megadni számára minden esélyt. A többi az ő tehetségén, munkáján, hozzáállásán és bátorságán múlik.
Ez az MTK egyik legfontosabb küldetése: felismerni és fejleszteni a tehetséget; majd, amikor eljön az idő, megadni a lehetőséget.
A mai két évforduló üzenete egyetlen mondatban foglalható össze: 125 év tapasztalata találkozik 25 év akadémiai munkájával, hogy megteremtse az MTK következő évtizedeit.
A jövő MTK-ja nemcsak sikeresebb, hanem a magyar futball egészére pozitív hatást gyakorló klub lesz. Olyan közösség, amely büszkén, aktívan és felelősen járul hozzá ahhoz, hogy Magyarország jövője erősebb, sikeresebb és összetartóbb legyen.
Mert nem csupán futballistákat szeretnénk nevelni, hanem olyan embereket is akikre Magyarország is büszke lehet.
Ez az örökségünk.
Ez a felelősségünk.
És ez a jövőnk.
125 év MTK futball. 25 év Sándor Károly Akadémia.
A múltunkra büszkék vagyunk.
A jelenért dolgozunk.
A jövőben pedig hiszünk.
Hajrá, MTK!
Magyar Péter miniszterelnök videós üzenetet küldött:
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
FERENCVÁROSI TC II.
MTK BUDAPEST II
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
