HÍREK

Megugrott a válogatottság miatt az interjús megkeresések száma? Lement a dömping?
Eljutott hozzám, hogy sokan kerestek. Persze nem lehet minden kérésnek egyszerre megfelelni, de tudom, hogy fontosak az interjúk. Próbálom a lehető legtöbbet kihozni magamból.  

Hogy bírta, szeret beszélgetni, vagy a gondolatai nagy részét inkább megtartja magának?
Túl sokat nem szeretek beszélni. 

Saját magáról nem szeret, vagy egyáltalán nem? 
A beszélgetéseket általánosságban szeretem, szeretek közösségben is lenni. Magamról, a teljesítményemről kevesebbet szeretnék mondani. Úgy érzem, hogy nem szükséges. Először a pályán kell beszélni. 

Ez megtörtént, nem? Az MTK-ban és a válogatottban is szépen elkezdett beszélni az utóbbi időben. 
Igen, remélem, hogy más is így látja. Jól álltam be az ukránok elleni első Nemzetek Ligája-meccsen. Ez volt az alapja az egésznek. Befogadott a csapat, és én is jól éreztem magam. Nagyon jó 2 hét volt. 

Még maradt volna a csapattal, azt mondta egy interjúban. 
Igen. 

Volt, olyan, akivel szorosabb lett a kapcsolata a 2 hetes Nemzetek Ligája-időszak alatt?
Előnyös volt, hogy sok mindenkit ismertem. Szűcs Kornél jó barátom, Lukács Dani szintén.

Nem tudtam, hogy vele is ilyen szoros a viszony. Verték a blattot? 
Nagy kártyás volt régen, nem tudom, most is az-e. A válogatottban nem játszottunk. De én is szeretek játszani. A csapattal általában rikikizünk. A futballisták körében elég népszerű játék. 

4 meccsen 120 perc a válogatottban, biztató játékkal. Ön is biztatónak érezte, vagy más jelzőt használna?
Megfelelő jelző szerintem. Izgalmas volt azért az egész, volt bennem drukk. Amikor beléptem a Puskás Ferenc Stadionba, már rázott a hideg. 

Már a gyepbejáráskor is? 
Persze. Azon gondolkoztam, vajon milyen teljesítményt fogok tudni nyújtani egy ekkora stadionban. 60 ezer ember előtt, miközben ráz a hideg. Próbáltam aztán kizárni ezeket az érzéseket, amikor az ember a pályán van, megszűnik minden körülötte, csak a meccs létezik, és 200 százalékkal koncentrálsz. Végül úgy alakult, hogy ukránok elleni hazai meccsen a gól is összejött majdnem. Ha a hosszú sarkot veszem célba a jobblábas lövésnél, akkor talán nem tudnak blokkolni. De ennek így kellett lennie. Remélem, a gól is jön majd egyszer. Várom, hogy visszatérhessek a csapatba, mert hihetetlen volt az egész, és nagyon jó érzés volt a válogatottal lenni. 

Az ukránok elleni visszavágón ön próbálkozott a legtöbbször lövéssel a magyarok közül, a többi meccsen pedig minden csele sikeres volt. Ez így rendben van, ezt kérte öntől Marco Rossi?
Az utolsó meccsen már vezetett a csapat, amikor beálltam, akkor inkább azt az ukázt kaptam, hogy a védekezés legyen rendben. És aztán ami lehetőség adódik elől, azt használjuk ki. Hiába kaptunk gólt a vége felé, úgy éreztem, hogy teljesen összhangban van a csapat, és meg fogjuk tudni nyerni a meccset. Érdekes, hogy nem vagyok egy földön csúszó-mászó típus, de pont egy becsúszásom után szereztük meg a labdát, s a támadás végén sikerült belőni a győztes gólt. Jó érzés volt. 

Novajidrány-Encs 9 perc busszal, Novajidrány-Diósgyőr 1 óra 40 perc. Emiatt választotta Encset 10 évesen? Ilyen korban még nem engedték volna el messzebb?
Azt sem tudtam, hogy vannak más csapatok, az Encset ismertem. A tesitanár felfedezte, hogy van tehetségem a játékhoz, ő javasolta, hogy menjek oda focizni. A környékbeli falvak gyerekeit, akik Göncről, Tállyáról, Abaújszántóról jönnek, az encsi csapat szívja fel. A korosztályunkban mi voltunk a legjobbak az Enccsel. Az ottani nevelőedzőm rengeteget segített nekem, ő ma a DVTK-nál dolgozik. Szóval Encs jó hely volt, általános iskola negyediktől oda jártam suliba is. 

Legutóbb Nikitscher Márkkal beszélgettem erről, aki egy alig kétszáz fős göcseji faluból származik: a buszjegyre való, a tehetség és a szerencse mellett mi az, amire egy fiatal srácnak szüksége van ahhoz, hogy egy alig ezer fős településről eljusson a profi futballig? 
Nehéz volt. Például az, hogy egy ilyen kis településen, mint Novajidrány, nem igazán voltak képben az emberek, hogy mi történik a futballban. Hogy mik a lehetőségek, hogy hogyan lehet eljutni a profi szint felé. Ott az emberek csinálják a maguk dolgát, és nem akarnak, vagy nem mernek nagyobb lépést tenni a cél felé. 

Talán a kapcsolatrendszer is hiányzik ehhez, nem? 
Nagyjából nincs is kapcsolatrendszer. Vannak olyan helyek a környéken, ahová csak egy busz megy naponta, szóval nem is egyszerű ott kapcsolatot építeni. A településen volt egy betonos kispályánk a suliban, ott fociztunk. Ha meg zárva volt az iskola, akkor az utcán. Volt egy füves nagypálya, de ott vagy levágták a füvet, vagy nem. Hívtak játszani a helyi csapatba, de mondtam, hogy én nem szeretnék ott játszani. Nem tetszett a játék, éreztem, hogy ennél én jobb vagyok. 

Volt önbizalma. Az nem baj. 
Igen, a visszajelzések alapján, meg a kispályás tornán lőtt sok-sok gól alapján tudtam, hogy tehetséges vagyok. 

És hitt is magában? 
Igen. Elsős vagy másodikos voltam a suliban, és a hetedikes-nyolcadikos fiúkkal játszottam. Magasabbak voltak nálam, de ők sem tudták elvenni tőlem a labdát, úgyhogy éreztem, hogy jól megy nekem a futball. 

Kis kitérő: van borsodi identitása? Sorsod Borsod, meg az ehhez hasonló „identitáselemek” megvannak?  
Nem igazán. 

Inkább novajidrányi az identitás? 
Még az sem annyira.  

Szóval nem küzd azért, hogy visszamehessen majd egyszer? 
Száz százalék, hogy nem akarok visszamenni. Van egy bolt meg egy kocsma a faluban, ennyi, nincs igazán miért visszamenni. 

Diósgyőr-drukkerként nőtt fel?
Nem, soha nem néztem magyar focit. Barca-drukker vagyok, a Messi-Suárez-Neymar csatársoron nőttem fel. Az egyik első meccsem, amit végignéztem tévében, a 2015-ös Bajnokok Ligája-döntő volt. A Diósgyőrről is akkor szereztem tudomást, amikor szóltak, hogy hívnak onnan. Mondták, hogy jó csapat, érdemes megpróbálnom. Úgyhogy belevágtam. Anyukám elengedett, ami nem volt egyértelmű, mert manapság ugyan sok gyereket kocsival hordanak suliba, de nekünk nem volt. Úgyhogy vonattal mentem a DVTK akadémiára, hétvégente meg haza.  

12 évesen évesen került Miskolcra, hogyan lehet felkészülni arra, hogy ennyi idősen egyedül boldoguljon?
Az elején nem volt könnyű, de anyukám nem féltett, ahogy én sem tartottam a helyzettől. Persze azért rossz volt, hogy nem lehettem anyukám mellett minden nap. Illetve azt sem volt egyszerű megszokni, hogy a DVTK-nál minden játékos gyors és erős volt, fel kellett zárkóznom. Pár hét alatt megszoktam. 

Azt, hogy ennyit utazzon, hogy meglegyen a felszerelése, jól tudjon étkezni a profi lét felé haladva, könnyen meg tudta oldani a családja? 
Nem, elég nehéz volt. Arra azért nem volt lehetőség, hogy mindig a legjobb ételeket együk, amik a profi sporthoz kellenek. Koleszos lettem, és ez úgy megy, hogy hét elején a szülők adnak valamennyi költőpénzt a bentlakó gyerekeknek. Nekem nem mindig jutott, úgyhogy néha kölcsön kellett kérnie anyukámnak. Viszont azért túl sokszor senki sem akar ilyet csinálni, úgyhogy nem volt egyszerű. Annyi idősen én ezt pontosan tudtam, és azt is, hogy változtatni kell ezen a helyzeten. Hajtott, hogy a legjobb legyek. 

Amiatt is, hogy egyszer jobb körülményeket teremthessen otthon? 
Akkor még nem járt ilyen a fejemben, és nem is tudtam, milyen pénzek forognak a profi fociban, nem mondta senki. 

Akkor mellbevágó lehetett, amikor aláírta az első profi szerződését. 
Addigra azért már tisztában voltam a fizetésekkel, mert volt olyan kolitárs, aki addigra betöltötte a tizenhatot, és elmondta. Közben hívtak máshová is, ha nem írom alá a megállapodást, valószínűleg más klubhoz kerülök. 

Hová hívták? 
A DVSC-hez. Beszéltek velem is, anyukámmal is. Szívesen mentem volna, mert jó csapatuk volt, ismertem onnan pár játékost. Ráadásul a Diósgyőr általában a 7-8. helyen végzett akkoriban a nyolccsapatos U16-os bajnokságban, én meg a bajnoki címet szerettem volna megszerezni. Végül maradtam Miskolcon, mert szerettek ott, és tartottam a váltástól, attól, hogy újra fel kell építenem mindent. Nem bántam meg, nagyon jó korosztály gyűlt össze Miskolcon, sok tehetséges játékossal. Sokan voltunk koleszosok, ez is összekovácsolt minket. 

A Megmondók podcastben elmondta, mennyire hálás az édesanyjának. Boldogságot jelent, hogy ma már ön tarthatja el őt? 
Persze. Szerintem ez így természetes, aki nem így van vele, az más bolygón él. Abból a semmiből, ami volt, mindent megteremtett nekünk, amit lehetett. Az a minimum, hogy segítem őt, és végre ő is megtapasztalhatja, hogy mi az, hogy jó élet. 

Bár 17 évesen már bemutatkozott a profik között, a tavalyi és a tavalyelőtti szezonban fordult elő először, hogy egymás után többször is kezdett az NB I-ben. A DVTK játékosstratégiájával volt a gond, egyszerűen nem bíztak eléggé önben az edzői? Vagy ön nem csinált jól valamit? 
Valahogy úgy éreztem, mindig volt valami probléma a klubnál. Akárki volt az edző, mindig volt egy B opciója, és a dolog vége az lett, hogy a fiatal játékos mindig rizikósabb, gyengébb, s emiatt inkább más kap lehetőséget. De így nem lehet fejlődni. Azt éreztem, bármit csinálok, nem fogok sokat játszani. Pedig amikor nem játszottam, talán még több energiát tettem a munkába, hátha segít. De az sem volt elég. Ha véletlenül kezdtem, az 50. vagy a 60. percben lehoztak. A végén már úgy voltam vele, tök mindegy mi történik, de azért küzdök, hogy egyszer az életben játsszak már 90 percet. 

Nem kérdezte az edzőt, hogy mit tud tenni azért, hogy ez összejöjjön?
Szerintem egy fiatal játékosnak nem kell ezt megkérdeznie, az edző tudja, ki, miért, mennyit játszik, és úgyis ő dönt. De erre is azt mondom: így kellett lennie.

Tulajdonképpen akkor felszabadító érzés, hogy eljöhetett Miskolcról, és az MTK számít önre. 
Megbeszéltem a menedzseremmel is, hogy nem akarok már sokáig a DVTK-nál maradni, mert tudtam, hogy ha jön egy rossz meccs, egyből kikerülök a csapatból. Így is történt. Amikor néha játszottam, a bal szélen számoltak velem, ahol leginkább a beadásokra számítanak tőlem, én viszont szeretek befelé nyitni, a kapu felé törni. Aztán jött tavasszal az MTK-s kölcsönjáték, és végül megvásároltak. 

A három diósgyőri NB I-es szezonja alatt egyszer sem lőtt kettőnél több gólt, míg az MTK-nál tavaly egy félszezonban négy, idén 10 meccsen 7 gólt lőtt. Ha fel kellene sorolni 3-4 dolgot, ami az MTK-nál talán profibban működik, mi jutna eszébe? Vagy nincs alapvető különbség? 
Minden teljesen más, az ellentéte annak, amit korábban tapasztaltam. Már az aláíráskor úgy fogadtak, hogy éreztem: ezek az emberek - Selei András klubigazgató és Polyák Balázs klubmenedzser - hisznek bennem, és itt van esélyem, hogy igazi futballista váljon belőlem. Pinezits Máté elmondta, nagyon szerette volna, hogy jöjjek. Kérte, hogy álljak be a sorba, dolgozzak, és el fog jönni az én időm. Így tettem, és el is jött. Először csak fél órákra tettek be, aztán már többre. És nem akkor, amikor nyomott az ellenfél, és főként a védekezés a feladat. Azt éreztem, hogy hiába kezdek a padon, akkor is megadják a bizalmat. Ahhoz is, hogy időnként villogjak, és megmutassam, mit tudok valójában. 

Ráadásul az MTK játékfilozófiájához passzol az ön szélsőtámadó profilja, nem? 
Hát ez az, hogy itt végre van játékfilozófia, amit meghatároz a klub, s ami szerint építik, és edzik a játékosokat. Diósgyőrben ezt nem tapasztaltam, ott az határozta meg, milyen felfogásban játszunk, hogy ki az edző.  

Izgalmas, hogy ballábasként megkérdőjelezhetetlenül a tükörszélső az ön posztja, az edzői is zömmel ebben a szerepkörben játszatták, ott volt a legeredményesebb. 
A válogatottnál ráadásul így, hogy Varga Barna most hiányzott középről klasszikus 9-esként, nem az volt a fontos, hogy minél több labdát próbáljunk eljuttatni hozzá a szélről. Más típusú támadójátékra volt szükség, s ez az én játékstílusomnak is kedvezett. Szeretek a vonal felől befelé húzni, esetleg onnan beadni, a hosszú sarkot keresni, kapura lőni. 

Az MTK-nál is ez az elvárás öntől?
Nagyjából igen. Az MTK-nál a középpályásoknak kiemelt szerepe van abban, hogy a pálya mely zónáit töltsük túl, és melyiket ürítsük ki.  Nekem az a szerepem, hogy maradjak a szélen, és a megfelelő időben esetleg forgassuk át a játékot a túloldalra, s így rendezetlenebb védelem ellen támadhassunk. Pinezits Máténál újabban időnként a pálya középső része felé behúzódom a félterületbe, s onnan aktívabban részt vehetek a játék építésében. 

Van olyan pozíció, amelyben még otthonosan mozog? Középcsatárként? Azt is próbálta már. 
Függ a csapat játékfelfogásától is. Ha az a cél, hogy a szélre eljusson a labda, és onnan jöjjenek folyamatosan a beadások, akkor annyira nem szeretek középen játszani. Inkább a 10-es pozíció áll jól néha nekem, amikor beléphetek a pálya tengelyébe, és onnan veszélyt teremthetek a kapu előtt.  

Intenzíven próbálja támadni a tizenhatos környékét, nagyon vertikálisan játszik, labdabiztos, illetve sokat és elég pontosan lő kapura. Jól foglaltam össze az előnyös stílusjegyeit? 
Igen. Amikor nálam van a labda, mindig azt keresem, hogyan tudom előrébb juttatni a labdát a támadóharmadban. Ebben persze benne van a gyakori hibázás lehetősége, de ezt vállalom. Ha húszból tíz labda jó helyre jut el ebben a pozícióban, az már jó. Ugyanis ott már nagyon veszélyes zónában tudják felvenni a labdát a csapattársak, és én is tudok érkezni közben a kapu elé. Azt is szeretem, ha sokat futó jobbhátvéd játszik mögöttem, aki szívesen felfut a szélen, és neki is lehet adni ütemtelenül a labdákat. Abból is sok veszélyt lehet teremteni. 

És a javítani valók? Védekezési intenzitás, szerelések, légipárbajok? Vagy az egy az egy elleni cselezést például nem szokta erőltetni. 
Amikor egy az egyben szembe kerülök egy védővel, nem is szoktam keresni a párharcok lehetőségét. Az hajt, hogy befelé húzzak, és minél közelebb kerüljünk a kapuhoz. Fejlődnöm kell abban, hogy jobb százalékkal hozzak jó döntést a pályán. Hogy jobban cselezzek, és jobb aránnyal nyerjem meg a párharcokat. Illetve a védekezésen is csiszolnom kell, hogy egyensúlyban legyen a támadással. 

Folyamatosan kezdő az NB I-ben, sok gólt rúg, bemutatkozott a válogatottban, nagyjából megduplázta a várható piaci értékét rövid idő alatt. A következő szintlépés egy erősebb liga lenne, jól gondolom? 
Első körben stabilizálni szeretném a jó teljesítményt az NB I-ben, és kirobbanthatatlanná szeretnék válni a posztomon. Sokat szeretnék dolgozni. Így, hogy a válogatottban is pályára léphettem, sokkal többen figyelhetnek rám, ha lesz jó ajánlat, amit a klubbal közösen megfelelőnek találunk majd, akkor nem hiszem, hogy bárki akadályt gördítene elém. De egyelőre az a cél, hogy stabilan jó teljesítményt nyújtsak. Jórészt rajtam múlik majd, hogy meddig tudok eljutni. 

Forrás: 24.hu