HÍREK

Ifi BL: „Rutinos, komoly játékerőt képviselő ellenfelünk lesz” – Horváth Ádám

2026-10-18

Ifi BL: „Rutinos, komoly játékerőt képviselő ellenfelünk lesz” – Horváth Ádám

Az ifi BL kupasorozatban csapatunkat irányító vezetőedző, Horváth Ádám elmondta, mire számítanak a Kajrat Almati elleni párharctól.

A Kajrat Almati együttese évek óta játszik az UEFA Ifjúsági Ligában, tehát rutinosak, jól ismerik a rendszer és az elmúlt esztendőkben Európa legjobb akadémiai csapatai ellen léphettek pályára. Az országuk legjobb akadémiája az övék, minden területen ők jelentik az etalont, 5 komplexumon belül 16 pályájuk van, így az ország legjobb játékosaiból válogathatnak.

Az akadémia kimondott célja, hogy fizikálisan erős játékosokat neveljenek, a felnőtt gárda 60-70 %-a akadémiai növendékekből áll, tehát nem lesz könnyű dolgunk. Csapatunk vezetőedzője, Horváth Ádám így fogalmazott ellenfelünkkel kapcsolatban:

– Az elmúlt három év alapján azt látjuk, hogy nemzetközi tapasztalatban előrébb járnak, mint mi, hiszen a felnőtt csapat révén bejutottak az Ifi Bajnokok Ligája ligaszakaszába, ahol olyan csapatok ellen játszhattak, mint az Inter, a Sporting Lisszabon, vagy a Real Madrid, akikkel jó meccseket játszottak, de például a Koppenhága ellen idegenben tudtak ikszelni, az Olimpiakoszt pedig legyőzték, tehát minőségben közel vannak a top csapatokhoz.

Az idei első fordulóban montenegrói ellenfelüket idegenben 5-0-ra, otthon 8-1-re verték, tehát látszik, komoly játékerőt képviselő csapat. Volt lehetőségünk élőben megnézni őket Montenegróban, ahol látszott, komplex, tudatosan játszó gárda, amely remek egyéniségekkel van tele. Kazahsztán legjobb akadémiája az övék, minden feltétel adott, hogy minőségi játékosokat neveljenek, és látszik is, mennyire tudatos munkát végeznek. Már az U17 magasan jegyzett nemzetközi csapatok ellen játszik, tehát nem csak kazah csapatok ellen pallérozódnak. A fiatalokból álló második számú csapatuk a tabella második helyén van a kazah másodosztályban, míg az U19 vezeti a bajnokságot.

Veszélyes ellenfél lesznek, kiváló infrastruktúra van mögöttük és folyamatosan azért dolgoznak, hogy Európa egyik topcsapatává nőjék ki magukat. Nehéz dolgunk lesz, kőkemény ki-ki meccsekre számítok, de bízom benne, mi jövünk ki belőlük győztesen.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2026-10-24 13:00 Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

MTK BUDAPEST II

VS

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman