HÍREK

Mindenszentek és Halottak napja: Azokra a Hungária FC és MTK játékosokra, vezetőkre emlékezünk, akik már nem lehetnek közöttünk

2019-11-01

Mindenszentek és Halottak napja: Azokra a Hungária FC és MTK játékosokra, vezetőkre emlékezünk, akik már nem lehetnek közöttünk

Emlékezzünk azokra a Hungária FC és MTK játékosokra, vezetőkre, akik már nem lehetnek közöttünk!

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. (Juhász Gyula -Sírfelirat)

Mindenszentek ünnepét 835-ben óta november 1-jén tartja az egyház. Később, 998-ban november 2-át is szent nappá, a Halottak napjává nyilvánították.

Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, míg a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő Halottak napján az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő híveket ünnepli. A Halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé.

Sok országban, így Magyarországon is az emberek ilyenkor meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját. Gyertyákat, mécseseket gyújtanak, és koszorút, virágot visznek.

Emlékezzünk mi is azokra a Hungária FC és MTK játékosokra, vezetőkre, akik már nem lehetnek közöttünk!

Vigyünk virágot azoknak a sírjára, akik itthon, temetőinkben alusszák örök álmukat!

Gyújtsunk gyertyát az MTK azon Örökös bajnokai emlékére is, akik idegen földben nyugszanak.

Ady Endre: Halottak napján

Halottja van mindannyiunknak, 
Hisz percről-percre temetünk, 
Vesztett remény mindenik percünk 
És gyászmenet az életünk.

Sírhantolunk, gyászolunk mindig, 
Temetkező szolgák vagyunk! 
– Dobjuk el a tettető álcát: 
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek 
Undorít meg e sárgolyón… 
Hulló levélt hányszor feledtet 
A megváltó, a gyilkos ón!…

Óh, hányszor kell a sírra néznünk, 
Hogy vigasztaljuk önmagunk – 
– Dobjuk el a tettető álcát: 
Ma ünnep van, ma sírhatunk!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-12-04 11:00 Lantos Mihály Sportközpont

MTK BUDAPEST II

VS

FERENCVÁROSI TC II.

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman