HÍREK

Döntetlen a bajnoki nyitányon

2021-07-30

Döntetlen a bajnoki nyitányon

Peches bekapott gól után megérdemelten egyenlítettünk, így egy pontot szereztünk Gyirmóton.

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

Gyirmót FC Győr–MTK Budapest 1-1 (1-0)

Győr, ALCUFER Stadion, 1200 néző

Vezette: Zierkelbach Péter (Urbán, Szalai, Becséri)

Gólszerző: Ferreira (27., öngól), illetve Miovski (54.)

Sárga lap: Medgyes (85.), illetve Herrera (18.), Weir (39.), Miovski (74.), Lencse (90+1)

Piros lap: Ferreira (90.)

Gyirmót FC Győr: Hársfalvi – Major, Cornel, Széles, Zeke – Nagy (Radics, 90.), Hajdú (Csonka, 46.), Vass – Medgyes (Lencse, 90.), Herjeczki (Hasani, 85.) , Varga (Simon, 78.)

Vezetőedző: Csertői Aurél

MTK Budapest: Mijatovic – Alho, Varju, Ferreira, Herrera – Ramadani, Weir (Nagy, 46.), Palincsár (Mezei, 85.), Dimitrov (Prosser, 67.) – Grozav, Miovski (Kovácsréti, 78.)

Vezetőedző: Giovanni Costantino

Szombaton a győri ALCUFER Stadionban kezdtük meg az OTP Bank Liga 2021/2022-es kiírását, ahol az NB II-ből feljutó Gyirmót FC Győr volt az ellenfelünk. A kezdőcsapatban három új igazolásunk, James Weir, Ylber Ramadani, valamint Gheorghe Grozav is lehetőséget kapott, míg a csapatkapitányi karszalagot Srdjan Dimitrov kapta meg. Újdonság, hogy ebben az évben már az NB I-ben is bevezették a VAR videóbíró rendszert.

A csapatot szép számmal kísérő szurkolóink hangját már a mérkőzés előtt hallani lehetett. A találkozó Miovski passzával kezdődött, az első pár percben nagyrészt mi birtokoltuk a labdát, az első lövést mégis Varga jegyezte Palincsár labdavesztése után a második percben. Mi a negyedik percben veszélyeztettünk, ekkor Palincsár ugratta ki Miovskit, akinek a lövésébe épphogy bele tudtak lépni, így szögletre ment a labda. Dimitrov sarokrúgását Herrera kanalazta a kapu fölé.

A nyolcadik percben balhátvédünk szabadrúgásból kísérletezhetett 30 méterről, a játékszer ezúttal is a kapu fölött landolt. Négy perccel később Miovski fejjel próbálkozott a szögletünk után, ám kiszorított pozícióból nem tudta kapura irányítani a labdát. A 21. percben Major lőtt távolról, de célt tévesztett.

A 27. percben – némileg váratlanul – a Gyirmót szerezte meg a vezetést: Herjeczki kapott jó labdát a jobb szélen, beadásába Ferreira lépett be, akinek a lábáról balszerencsénkre a hosszú sarokba pattant a labda. (1-0)

A 35. percben egyenlíthettünk volna, Grozav kitűnő bal oldali beadását Hársfalvi ütötte ki Miovski elől. Négy perccel ezt követően Weir szabálytalankodott a tizenhatosunk előtt, amiért sárga lap volt a jutalma. A VAR is ellenőrizte, hogy pirosat ért-e a szabálytalanság, de szerencsére pályán maradhatott angol játékosunk. A szabadrúgást Nagy végezte el, de jócskán a kapu fölé lőtt.

A 40. percben Dimitrov szöglete után Varju remek helyről fejelhetett teljesen tisztán, ám mellé bólintott. Egy perccel később megint egyenlíthettünk volna: Grozav cselei után Palincsárhoz került a labda, szépen ment el védője mellett, majd a kapufára tekert. Két perccel később Széles tűnt fel a kapunk előtt hazai szabadrúgás után, de rosszul találta el a labdát. Az első félidő hosszabbításban meghibásodott az egyik reflektor, így a játékvezető félbeszakította a mérkőzést. Rövid tanácskozás után azonban folytatódott a játék, de az első játékrész már nem hozott újabb lehetőséget.  

A szünetben megpróbálták helyrehozni a reflektort, viszont ez nem sikerült, így négyből három működő világító-alkalmatosság mellett folytatódott az összecsapás a hosszúra nyúló szünetet követően.

A második játékrészre átálltunk három belső védőre, Nagy Zsombor jött be Weir helyére. A térfélcsere után Medgyes előtt adódott az első lehetőség, de a rövid sarok mellé lőtt.

Az 54. percben sikerült egyenlítenünk: Varju ívelt Dimitrovhoz, aki Miovski elé készített, támadónk átvette a labdát, majd káprázatos mozdulattal emelt a hosszú sarokba. A találatot hosszas VAR vizsgálat követte kezezés gyanúja miatt, de érvényesnek bizonyult. (1-1)

A gól után továbbra is mi irányítottuk a játékot, és inkább a gyirmóti térfélen zajlott a játék. A 62. percben Alho éles jobb oldali beadása ment el Hársfalvi kapuja előtt.  Két perccel később megint Alho ment el, centerezése után nem jutottunk el lövésig. Ezután Herjeczki került helyzetbe, Mijatovic szépen védett. A 68. percben Major távoli lövésénél is biztos kézzel hárított kapusunk.

A 71. percben Varju beadását fejelték a védők Grozav elé, aki kapásból, ballal kínálta meg Hársfalvit, aki magabiztosan fogta a labdát. A 77. percben Ramadani lövését ütötte oldalra a gyirmóti kapus, a kipattanóra Palincsár érkezett, de nem sikerült bekotorni a beadását.

A 80, percben lekontrázott minket a Gyirmót, Medgyes befejezése azonban a kapufáról kifelé jött. A 88. percben Ferreira magasra emelte a lábát a hazai tizenhatoson belül, nem szándékosan eltalálta az egyik gyirmóti fejét. Először sárgát, majd a VAR ellenőrzés után pirosat ítélt érte a játékvezető. Rendkívül szigorú döntés.

A hajrában újabb gól már nem esett, így 1-1-es döntetlennel zártuk az első fordulót.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman