HÍREK

Miskolcra látogatunk a 8. forduló zárómérkőzésén - Bemutatjuk hétfői ellenfelünket

2022-09-10

Miskolcra látogatunk a 8. forduló zárómérkőzésén - Bemutatjuk hétfői ellenfelünket

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában csapatunk hétfőn 20 órakor lép pályára a DVTK otthonában.

Jelen:

A DVTK tíz szezont követően, 2021-ben esett ki ismét a másodosztályba. A tavalyi NB II-es szezonban sokáig harcban voltak az azonnali visszajutásért, de végül csak harmadik helyen zártak a Vasas FC és a Kecskeméti TE mögött.

A miskolci együttes Dragan Vukmir irányításával vágott neki a szezonnak, de az első öt fordulóban  két győzelem mellett háromszor is vereséget szenvedett az együttes, így a PMFC ellen 4-3-ra elveszített összecsapás után menesztették.

Helyére augusztus 24-én Kuznyecov Szergej érkezett, aki a Kolorcity Kazincbarcika SC (1-0) és a Gyirmót FC Győr (2-1) elleni győzelmekkel nyitott a kispadon.

A DVTK az eddigi hét forduló alatt 12 pontot gyűjtött, így a 6. helyről várhatják a csapatunk elleni találkozót. Mérkőzéseiken 12 gólt lőttek és tízet kaptak. Legeredményesebb játékosuk Lukács Dániel három találattal, őt követi Bényei Ágoston és Szőke Adrián kettővel, míg egyszer volt eredményes Eppel Márton, Farkas Dániel, Jurek Gábor, Koman Vladimir és Papp Marcell.

A nyári átigazolási időszakban Bényei Ágoston, Bokros Szilárd, Csirmaz István, Farkas Dániel, Holdampf Gergő, Lukács Dániel, Papp Marcell, Szőke Adrián, Viczián Ádám és Koman Vladimir érkezett a klubhoz. Rajtuk kívül kölcsönvették Cseke Benjámint, Kotula Mátét, Radics Mártont és Gera Dánielt, míg kölcsönjátékát követően visszatért az együtteshez Zsemlye Balázs.

Távozott Miskolcról Belényesi Csaba, Borsos Vilmos, Eperjesi Gábor, Horváth Zoltán, Kocsis Dominik, Lucas, Makrai Gábor, Molnár Gábor, Németh Márió, Oláh Bálint, Orosz Marcell, Polgár Kristóf, Rotem Keller, Szeles Tamás, Tóth Borisz és Zsolnai Richárd. Kölcsönbe távozott Benkő Péter, Csatári Gergő, Hornyák Marcell, Kispál Tamás és Orosz Donát, míg Dejan Karan visszavonult.

A hétfő esti mérkőzést élőben közvetíti az M4Sport.

A Diósgyőri VTK-val az NB I-ben és az NB II-ben is mérkőztünk:

Az élvonalban 94 alkalommal találkozott a két együttes, legutóbb a 2020/2021-es bajnokságban. Akkor a DVTK Arénában kétszer is döntetlen született (1-1 és 0-0), míg hazai pályán Kata Mihály hajrában lőtt góljával diadalmaskodtunk 1-0-ra.

Legutóbbi bajnoki mérkőzésünk Miskolcon:

A másodosztályban hibátlanok vagyunk a DVTK ellen, az eddigi két egymás elleni összecsapást egyaránt megnyertük az NB II-ben. Az 1994/1995-ös bajnokságban Miskolcon 1-0-ra, míg a Hungária körúton 3-1-re nyertünk.

NB I:
94       49       24       21         181 - 96        171      (60 %)

NB II:
  2        2         0          0             4 - 1              6      (100 %)

ÖSSZESEN:
95       51      23        21         185 - 97        176       (62 %)

- a megszerzett pontokat a ma használatos módon számoltuk.

A Diósgyőri VTK labdarúgásának múltja:

Az 1909-es  év végén kezdődtek meg Miskolcon  a vasgyári sportegyesület megalakításának előkészületei. Vanger Vilmos elemi  iskolai tanító és egy öttagú bizottság arra kérte fel a vasmű igazgatóját, hogy járuljon hozzá egy, a futballal foglalkozó egyesület létrehozásához.

A Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Körét 1910. február 6-án alapították, a klub színe piros-fehér lett. Az első nem hivatalos futball mérkőzést a már rutinosnak számító Miskolci SE ellen vívták 1910. május 1-én.

A vasgyáriak első alkalommal az 1912-1913-as pontvadászatba neveztek be, az Északi Kerület Miskolci alosztályába. A küzdelmeket meg is nyerték, így már az első próbálkozás után kerületi döntőt játszhattak a kassai alosztály győztesével, a Kassai AC-val, ám itt már nem sikerült diadalmaskodni. Sikerült viszont a következő évtizedekben. A diósgyőriek ugyanis az 1937-ig tartó időszakban nem kevesebbszer, mint tizenhárom alkalommal hódították el az elsőséget a kerületben.

A harmincas évek végén az MLSZ létrehozta a Nemzeti Bajnokságot, így az volt a tét, hogy aki megnyeri a sorozatot, az bekerül a legjobb csapatok közé. Ez volt a nagy álom a DVTK számára is, ám 1936-ban a Szombathelyi MÁV, 1937-ben pedig a Pécsi VSK legyőzése után a Győri ETO ütötte el a Diósgyőrt az NB I-be jutástól.

A diósgyőriek számára az volt a cél, hogy bejussanak a Nemzeti Bajnokság legjobb csapatai közé. Ez nem ment egyszerűen. Aztán váratlan dolog történt. A Bocskai tönkrement, a mi csapatunkat  politikai okok miatt kizárták a bajnokságból, és a megüresedett helyekre többek között a diósgyőri gárdát kérték fel, s ők természetesen boldogan mondtak igent.

Az első élvonalbeli szerepléskor 1940-1941-ben, az akkor már DIMÁVAG néven szereplő, és piros-kék színeket viselő diósgyőriek a Ferencváros idegenbeli legyőzésével tették le névjegyüket. A második világháború végéig a diósgyőriek az első osztályban harcoltak, de a háború viharai utáni pontvadászatban búcsút intettek az élvonalnak. A feljutás négy év NB II-es szereplés után sikerült, az akkor már Diósgyőri Vasas néven szereplő csapat visszakerült az első osztályba.

Változatos évek következtek, hiszen a vasgyáriak többször is kiestek, de mindig szinte azonnal sikerült visszajutniuk. A gárda klubszíne 1957-től újra piros-fehér lett. Sikeres esztendők jöttek, az ismét DVTK néven szereplő csapat az 1959-1960-as bajnokság végén a hatodik helyen végzett, és ezzel kiérdemelte a vidék legjobbja címet. A remek évet azonban keserű időszak  követte, a következő pontvadászatot ugyanis kieső helyen fejezték be.

A hatvanas-hetvenes években a diósgyőri labdarúgás a csúcsra ért. A DVTK kétszer megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát (1977, 1980), a bajnokságban bronzérmes helyen zárt, kiléphetett a nemzetközi porondra, s a különböző válogatottakban pedig sorra mutatkoznak be a vasgyári játékosok. Diósgyőrt ekkor úgy emlegették, mint a magyar labdarúgás fővárosát!

A nagyválogatottban öt diósgyőri játékos (Szántó, Salamon, Kutasi, Tatár, Borostyán) is bemutatkozott 1979, pedig ez korábban csak hét (Berecz, Füzér, Károlyi, Dudás, Szigeti, Solymosi és Tamás), később pedig egy (Egressy) labdarúgónak sikerült. Az olimpiai együttes pedig teljesen a DVTK-ra épült. Szinte példátlan a magyar labdarúgás történetében, hogy egy válogatottban kilenc játékos szerepeljen egyetlen klubcsapatból. Márpedig a Lengyelország elleni diósgyőri olimpiai selejtezőn ez történt.

A sikeres időszakot nehéz évek követték, a csapat folyamatosan a kiesés ellen harcolt, s végül az 1983-1984-es pontvadászat végén elérte a végzete. A DVTK tízévi NB I-es szereplés, és a klub legfényesebb korszaka után visszacsúszott a másodosztályba. Ez a diósgyőri futball talán legkeményebb korszaka, folyamatos pénzügyi nehézségekkel, megszűnésekkel, átalakulásokkal, és rengeteg személycserével. De minden nehézség közepette is hűségesen kitartott a gárda mellett a diósgyőri szurkolótábor. A Diósgyőr az 1984-ben történt kiesése után a 2004-ig eltelt húsz esztendőben mindössze öt évet játszott az élvonalban.

2000-ben összeomlott minden, másfél év múlva a gazdasági társaság csődbe ment, a csapat pedig kiesett, majd megszűnt. A szurkolók azonban nem hagyták elveszni a diósgyőri labdarúgást és a hetedosztályban DVTK néven elindítottak egy csapatot. Szólt az induló, visszatértek a régi címerhez és az első találkozót kétezren(!) tekintették meg. A Borsod Volán segítségével, és játékjogán néhány hónap múlva már a harmadosztályban szerepelhetett a DVTK, de nem sikerült kiharcolni a feljutást. Időközben megalakult a DVTK Kft., amely telephelyet cserélt a bőcsi labdarúgócsapatot üzemeltető gazdasági társasággal, így a következő bajnokságnak 2001-2002-ben már az NBI/B-ben vágott neki a csapat. Ám hiába volt a sokszor 6-7 ezres nézőszám, ismét jöttek a jól ismert gondok és a Kft. tönkrement.

Ekkor egy újabb befektetői csoport létrehozta a DVTK 1910 Kft-t és a Monor jogán elindultak a másodosztályban, sőt 2003-2004-ben fel is jutottak az NB I-be, de ismét jött a szinte már menetrendszerű dolog, a gazdasági társaság a bajnokság alatt csődbement. A következő hónapok  több befektetőjelöltet, és hihetetlenül kusza állapotokat hoztak. Előfordult, hogy két csapat edzett Diósgyőrben, a feljutást kiharcoló, de indulási joggal nem rendelkező, valamint az indulási jog birtokában lévő új formáció. Időközben ugyanis a Siófok FC Kft. Diósgyőrbe költözött, és DBFC, majd DVTK néven szerepelt. A vasgyári klub a centenárium évében kieső helyen végezve intett búcsút a legmagasabb osztálynak.

A második vonalbeli szereplés azonban csak egy esztendeig tartott, az együttes 2011-2012-ben újra az NB I-ben futballozott. A diósgyőriek tíz szezon után búcsúztak az élvonaltól 2021-ben, azóta a másodosztályban szerepelnek.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-12-11 18:00 Szent Gellért Fórum

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors

Prohuman