HÍREK

Metaliszt Harkov – MTK Budapest 2-2 (1-1) (VIDEÓ)

2015-02-14

Metaliszt Harkov – MTK Budapest 2-2 (1-1) (VIDEÓ)

Lejátszotta utolsó törökországi, felkészülési mérkőzését Garami József csapata. A három ellenfél közül talán az ukránok nehezítették meg legjobban a játékosok dolgát, de ezeken a találkozókon nincs komoly jelentősége az eredménynek.

A mérkőzés élő tudósítása.

Az ukránok szereztek vezetést, majd Bese és Csiki egy-egy találatával fordított az MTK Budapest, és bár a hajráig vezetett, de a Thiam szabálytalansága miatt megítélt büntetővel egyenlített a Harkov.

A küzdő feleket az sem zavarta, hogy meccs közben kutya sétált a pályára, szétnézett az ukrán kapu környékén, majd távozott.

Garami József, szakmai igazgató összegzése a meccsről és az edzőtáborról: – Különböző szempontok szerint mindhárom ellenfelünk jó volt. Kétségtelen, hogy az ukránok rendkívül labdabiztos játékosokkal álltak fel. Nekünk is voltak helyzeteink, és végül reális eredmény született – foglalta össze a szakember a szombati mérkőzést, majd áttért a felkészülési időszak tapasztalataira: – Összességében, egyik oldalról elégedett vagyok a január 12-én kezdődött felkészüléssel. A csapat fegyelmezetten dolgozott, mindenki odatette magát. A másik része viszont elkeserítő, hiszen Deutsch Bence, Hegedüs, Vass Ádám, Torghelle, Sergio, Poór, ma pedig Hrepka sérült meg kisebb, nagyobb mértékben. Ez komolyan befolyásolhatja a csapat tavaszi szereplését. Jó hír viszont, hogy a korábbi maródiak, Horváth, Vass és Kelemen lassan visszaszállingóznak. Akinek hosszabb lehet a felépülése közülük, az Torghelle Sándor.

Baki Ákos, aki a Kassa elleni meccsen szenvedett vállsérülést és kihagyta a második mérkőzést: – Ma is ráestem a vállamra, de reményeim szerint nem komoly. Nincsenek olyan fájdalmaim, mint kedd este voltak, végig a pályán tudtam maradni a Harkov ellen.

Bese Barnabás (képünkön), aki szintén fájlalta a lábát: – Rúgást kaptam a vádlimra, holnap még biztosan érezni fogom, de nincs komoly baj.

Horváth Zsolt, aki végig rehabilitációs edzéseket végzett: – Egyre jobban vagyok, talán kedden már be is szállhatok a közös munkába.

Federico Groppioni, aki mindhárom találkozón védett: – Jó volt ilyen komoly ellenfelekkel játszani, de már nagyon hiányoznak a gyerekeim.

A csapat vasárnap délelőtt még átmozgató edzésen vesz részt, majd ebéd után csomagol, repülőre száll, és az esti órákban – Bécsen keresztül – érkezik Budapestre.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-08-14 11:00 Honvéd MFA Utánpótlás Központ

BUDAPEST HONVÉD-MFA II.

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors

Prohuman