HÍREK

Már 17 bajnoki meccse veretlen a Gyirmót - bemutatjuk pénteki ellenfelünket

2021-07-30

Már 17 bajnoki meccse veretlen a Gyirmót - bemutatjuk pénteki ellenfelünket

Az OTP Bank Liga első fordulójában csapatunk a feljutó kisalföldi együttes vendége lesz pénteken 20:30-tól.

Jegyinformációkat ITT talál!

Jelen:

A Gyirmót FC Győr 2016 után jutott fel ismét az NB I-be, miután nem kis meglepetésre a DVSC mögött, de a Vasas FC-t megelőzve második helyen végzett a Merkantil Bank Ligában. A másodosztály előző szezonjában a kisalföldiek 38 mérkőzésből 24 alkalommal győztesen hagyták el a pályát, hatszor játszottak döntetlent, nyolcszor pedig vereséget szenvedtek.

Holtversenyben ők lettek az NB II legjobban védekező csapata, a hetedik helyen végző Nyíregyháza Spartacus FC-hez hasonlóan 31 gólt kaptak. Támadásban az ötödik legjobbak voltak 60 góllal, a DVSC, a Vasas FC, az FC Ajka és a Budaörs talált náluk többször az ellenfelek kapujába.

Az NB II-ben Varga Barnabás volt a gárda legeredményesebb játékosa, ő 12 gólig jutott. Mögötte korábbi csatárunk, Lencse László zárt 11-el. Rajtuk kívül még öt találat fölött termelt Heffler Norbert (8), Nagy Patrik (7), Simon András (6).

Aktuális ellenfelünk tétmérkőzésen legutóbb 2020. december 13-án szenvedett vereséget, akkor az utolsó őszi fordulóban a Szentlőrinc győzte le őket a bajnokságban. 2021-ben 17 bajnokin nem találtak legyőzőre.

A felkészülés alatt Csertői Aurél együttese nyolc edzőmérkőzést játszott, és egyiket sem veszítette el. A megyei I. osztályban szereplő Abda ellen 6-1-re, az orosz másodosztályú FK Orenburg ellen 2-1-re, míg az NB II-es III. Ker. TVE és Szombathelyi Haladás ellen egyaránt 1-0-ra nyertek. A Szolnoki MÁV FC elleni 0-0 után a szlovák második vonalban szereplő Inter Bratislava csapatát 5-0-ra ütötték ki. A Merkantil Bank Ligában érdekelt FC Ajka elleni 2-1-es sikert követően a bajnoki főpróbán a szaúdi első osztályú Al-Fateh SC ellen győztek 3-1-re.

A nyári átigazolási időszakban eddig kilenc labdarúgó érkezését jelentette be a Gyirmót. A klubhoz igazolt Csörgő Viktor (Budapest Honvéd), Cornel Ene (szabadon igazolhatóként, legutóbb: Kisvárda Master Good), Florent Hasani (Hapoel Kfar Saba), Kovács Dominik (Budapest Honvéd), Major Martin (MOL Fehérvár FC), Medgyes Zoltán (Szombathelyi Haladás). Kölcsönbe került a feljutóhoz Radics Márton (Puskás Akadémia FC), Csonka András (FTC) és Zeke Márió (MOL Fehérvár FC).

A csapattól mindössze Pálfi Donát távozott, a kapus az ETO FC Győrhöz szerződött.

A mérkőzést pénteken 20:30-kor élőben közvetíti az M4 Sport.

Csapatunk a Gyirmót FC Győrrel az NB I-ben és az NB II-ben is mérkőzött:

Az NB I-ben 3 mérkőzést játszottak egymás ellen a csapatok:

A két együttes 2016. július 24-én találkozott első alkalommal az NB I-ben, s Gyirmóton 0-0-ás döntetlent játszottak Teodoru Vaszilisz vezetőedző irányításával. Akkori gárdánkból Vass Ádám, Szatmári István és Vogyicska Bálint ma a gyirmótiakat erősíti.

2016. október 22-én a Hungária körúton Torghelle Sándor találatával együttesünk 1-0-ra nyert a sárga-kékek ellen. Kispadunkon Teodoru Vaszilisz ült.

2017. április 1-én a gyirmótiak hazai környezetben a csapatunkban is futballozó Simon András találatával 1-0-ra győztek együttesünk ellen, amit akkor az a Tamási Zsolt vezetett, aki ma a gyirmótiak szakmai igazgatója.

Az NB II-ben ötször találkoztak a felek, ebből négyszer nyertünk, egyszer pedig pontosztozkodás született.

A mérleg:

NB I:
3        1        1        1         1 - 1          4     (44 %)

NB II:
5        4        1       0        10 - 5        13     (87 %)

ÖSSZESEN:
8        5        2       1        11 - 6        17     (71 %)

A Gyirmót FC Győr labdarúgásának múltja:

A községben az első futball csapat 1956-ban alakult, és 1957-ben a Nyugati Labdarúgó Alszövetség III. osztályában indultak. A következő években a Győri Járási Bajnokság különböző csoportjaiban szerepeltek, több-kevesebb sikerrel. 1963-ban megszűnt az együttes, s legközelebb csak egy évtized múlva, 1974-ben lett újra csapat a faluban. A Győri Városi Bajnokságban játszottak, de idény közben visszaléptek.

A gyirmóti labdarúgás története két évtizeddel később folytatódott. A Gyirmót SE 1993-ban alakult, s a klub színe sárga-kék lett. 2010 és 2012 között Gyirmót FC néven szerepeltek, mai nevüket, a Gyirmót FC Győrt 2012. június 25-től használják.

A Gyirmót az ETO mellett mostanra már a második legeredményesebb csapat Győrben, megelőzve a legendás MÁV DAC-ot.

1994-1995-ben a Győri körzet I/B osztályában, a magyar futball 7. vonalában indultak, s rögtön bajnokságot is nyertek. Hamarosan a megyei bajnokság I. osztályába jutottak, s "megye egyesként" érték el első nagy sikerüket, 2001-ben Szabad Föld Kupa-győztesek lettek.

2002-ben felkerültek az NB III-ba, ahol azonnal bajnoki címet is nyertek a Bakony-csoportban, de maradniuk kellett a harmadik vonalban. A következő évben újra elsők lettek, s akkor már vállalták az NB II-es szereplést - végül a 9. helyen végeztek. Ekkor átszervezés történt a magyar futballban, s a gyirmótiaknak osztályozót kellett játszani az NB II-ért, ami ekkor lett újra a hazai foci második vonala. Az osztályozón a Százhalombattát 5-0-ra és 6-2-re verték. A 2005-2006-os bajnokságtól kezdve szerepelnek az NB II-ben.

A 2008–2009-es szezonban bajnokok lettek, ám az MLSZ-től nem kapták meg az első osztályban való induláshoz szükséges licencet, így a második helyezett Lombard Pápa jutott fel az első vonalba.

A következő hat bajnokságban mindig dobogósok voltak, s történetük legnagyobb sikere, hogy a 2015–2016-os szezonban három fordulóval a másodosztályú bajnokság vége előtt bebiztosították a bajnoki címet, így a 2016-2017-es szezonban először szerepelhettek a magyar élvonalban. Egy szezon után azonban a tabella utolsó helyén végezve visszaestek a másodosztályba.

2017-2018-ban a Markentil Bank Ligában a 6. helyen zártak, a 2018-2019-es idényben aztán szinte végig harcban voltak az élvonalba történő feljutásért, ám végül bronzérmet szereztek, s nem sikerült a feljebb lépés. 2019-2020-ban a koronavírus miatt félbeszakított bajnokságban, amikor csapatunk visszajutott az élvonalba, a gyirmótiak hetedikek lettek.

A legutóbbi szezonban a Debreceni VSC mögött ezüstérmet szereztek a másodosztályú bajnokságban, megelőzve a feljutásra esélyesebbnek tartott Vasast. A Gyirmót ezzel ismét az NB I-be jutott - másodszor szerepelhetnek a magyar futball első vonalában.

A csapatban az évek során ismert, köztük válogatott játékosok is megfordultak: így Olekszij Antonov, Bognár Zsolt, Bori Gábor, Csizmadia Csaba, Ferenczi István, Filkor Attila, Fitos László, Korsós Attila, Molnár Balázs, Regedei Csaba, Simon Ádám.

Az idei a 120. bajnokság a magyar futball első osztályában. A 108 gárdát "felvonultató" örökranglistán a Gyirmót FC két szerepléssel holtversenyben a 75. helyen áll a VII. Kerületi SC, a Budafoki MTE, a Budapesti EAC, a Budapesti SC, a Pécs-Baranya FC, a Soproni FAC, a Szegedi VSE és a Újpesti Törekvés SE társaságában.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-12-04 11:00 Lantos Mihály Sportközpont

MTK BUDAPEST II

VS

FERENCVÁROSI TC II.

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors

Prohuman