HÍREK

László Csaba nem sértődött meg… (LAPSZEMLE)

2014-09-25

László Csaba nem sértődött meg… (LAPSZEMLE)

László Csabát nem bántotta meg az MLSZ azzal, hogy nem kérte fel a válogatott szövetségi kapitányának.

A szakember, aki július óta az MTK játékosmegfigyelő-rendszerének kiépítéséért felel, a VS.hu-nak nyilatkozott. Azt mondta, hogy tíz évvel ezelőtt még nagyon várta volna hasonló esetben, hogy megcsörrenjen a telefonja és megkeressék a kapitányi tisztre vonatkozó ajánlattal. Most viszont még akkor sem volt benne túlzott várakozás, amikor a sajtó bedobta a nevét, Pintér Attila lehetséges utódjaként.

A kérdésre, hogy mi lesz, ha Dárdai Pál hárommeccses mandátumának letelte után felhívják, így válaszolt: „Természetesen nem tenném le a telefont, ha megkeresnének, sportemberek vagyunk, és a válogatott minden magyar embernek a szívügye, sőt, miután nem is tudom hány évtizede kínlódunk, egyre nagyobb szükségünk lenne a sikereire. De ismétlem, ez a kérdés nem aktuális, mert csak feltételezésen alapul”.

László Csaba úgy vélte, hogy a hárommeccses kinevezés kevés, jobb lett volna Dárdait hosszabb távra megbízni. A folytatásban pedig a tőle megszokott sportszerűséggel kijelentette: „Most már mindegy, innentől kezdve mindenkinek segítenie kell, nem azzal kell foglalkozni, miért döntöttek így, vagy hogy hány meccsen ült eddig a kispadon.”

A kiváló edző mindennapjait amúgy kitölti a munkája. Az MTK-nál például egy Magyarországon eddig szinte ismeretlen feladattal bízták meg, a játékosfigyelő-rendszer kiépítésével. Nálunk az ügynökök ajánlják be a játékosokat a csapatoknál, az új rendszerben viszont egy olyan játékos adatbázist hoznak létre, amellyel nemcsak Magyarország, hanem a szomszédos államok tehetséges focistái is szem előtt lesznek.

Vagyis, ha az edzőnek kell valaki egy adott posztra, akár ötven sportolót is ajánlhatnak neki.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2020-11-28 19:30 Groupama Aréna

FERENCVÁROSI TC

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors

Prohuman