HÍREK

Lantos Mihályra emlékezünk

2018-12-31

Lantos Mihályra emlékezünk

A közel három évtizede elhunyt Lantos Mihályra emlékezünk.

Lantos (Lendenmayer) Mihály (Budapest, 1928. szeptember 29. – Budapest, 1989. december 31.) olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes magyar labdarúgó, edző, az Aranycsapat kiemelkedő hátvédje. 53 válogatott mérkőzésen játszott, öt gólt rúgott. Unokája, Ködmön Kinga is labdarúgó.

A Wikipedia bemutatása szerint Lantos már 12 évesen igazolt játékos volt. A MÁVAG SK, a BVSC, a MÁV Konzum Előre, a Budapesti Vasutas Előre, a Budapesti Vasas Előre SC, az MTK (Textiles, Bástya, Vörös Lobogó) csapatához, ahol 1947 és 1961 között 290 mérkőzést játszott, és balhátvéd létére 38 gólt szerzett. Profi labdarúgóként csak klubunkban szerepelt. 

Játszott a londoni 6-3-as angol-magyaron, az "évszázad mérkőzésén", tagja volt a helsinki olimpiai bajnok csapatnak, valamint pályára lépett az 1954-es berni világbajnoki döntőben is. Klubunkkal háromszor nyert magyar bajnoki címet és egyszer Közép-európai Kupát (KK). 6 alkalommal bajnoki ezüstérmet, míg egy alkalommal bronzérmet is szerzett.

Az Aranycsapat játékosa remek testi felépítésű, kétlábas, kitűnően rúgó és fejelő hátvéd volt. Pompásan helyezkedett és hosszú átadásokkal gyakran indított veszélyes ellentámadásokat. Lehetőleg megelőző szereléseket alkalmazott. Jól időzített keresztezéseivel gyakran segítette ki társait is. Mozgékonysága és gyorsasága nem volt kifogástalan, emiatt ritkán vállalkozott előretörésekre. Nagy lövőerejét eredményes szabadrúgásaival bizonyította. Remek rúgótechnikáját minősíti, hogy Puskásék a szabadrúgások és tizenegyesek jó részét neki engedték át. Minden mérkőzésen helyt állt, ez megbízhatóságát, jó átlagteljesítményét dicséri.

2010-ben a FourFourTwo labdarúgó-magazin minden idők legjobb magyar labdarúgói között a 48. helyre sorolta.

A Kőbányai Porcelán csapatánál kezdett edzősködni 1963-ban, majd egykori mestere, Bukovi Márton segédedzője lett a görög Olimpiakosz Pireusznál. Hét évet töltött a Komlói Bányásznál, kettőt a Nagykanizsai Olajbányásznál, hármat Székesfehérváron a Videotonnál, végül Zalaegerszegen, 1981-ben a ZTE-ben fejezte be edzői karrierjét, melynek során 272 NB I-es találkozón ült a kispadon.

Sírja, Budapesten az Új köztemetőben van. Emlékére klubunk a Csömöri úti sporttelepet 2009. májusában Lantos Mihály Sportcentrumnak nevezte el.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-12-04 11:00 Lantos Mihály Sportközpont

MTK BUDAPEST II

VS

FERENCVÁROSI TC II.

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors

Prohuman