HÍREK

Győzelemre készülnek a Puskás Akadémiánál

2016-04-19

Győzelemre készülnek a Puskás Akadémiánál

A Puskás Akadémia megalapítása óta különleges összecsapás minden egyes MTK Budapest elleni találkozó. A két klub utánpótlás-csapatai a kezdetektől fogva, az NB I-es együttesek pedig harmadik éve játszanak éles, presztízscsatákat egymással. Így lesz ez szerdán is, legalábbis Szíjjártó István – a Puskás Akadémia nemrégiben kinevezett – vezetőedzője szerint.

Szíjjártó István komoly tekintélynek örvend Felcsúton, hiszen ott volt az akadémia megálmodásakor, az alapok lerakásakor, az első évfolyam beköltözésénél és a megerősödésénél is. Az MTK Budapest elleni találkozó előtt így nyilatkozott:

– Mindannyian tudjuk, hogy az MTK elleni NB I-es mérlegünkön javítanunk kell. Kemény mérkőzés lesz a szerdai, hiszen három fordulóval a bajnokság vége előtt mi az NB I-es tagságunk megőrzéséért, ők pedig a bajnoki ezüstért és a nemzetközi kupaszereplésért indulnak harcba. Többször elmondtam már, hogy csak a teljesen egészséges játékosokra tudok számítani a hátralévő sorsdöntő időszakban. A mi agresszivitásunkon és kockázatvállalásunkon sok fog múlni, fontos, hogy merjünk bátran játszani. Tudom, hogy nem felejtettek el futballozni a fiúk, csak most éppen apátiában vannak. Annyira rövid az idő a szezon végéig, hogy nagy dolgokon már nem lehet változtatni, csupán finomítani tudunk. A mi feladatunk, hogy feltüzeljük a fiúkat, természetesen vigyázva arra, hogy ne pörögjenek túl. Az eddig látottaknál kicsit támadóbb szellemű játékkal szeretnénk előrukkolni, ami felvértezi a fiúkat a hátralévő két meccsre is. Biztos vagyok benne, hogy mind a két csapatnak meglesznek a lehetőségei a találkozón, a kérdés csupán az, hogy döntő szituációban ki hogyan fog reagálni. Maximalista vagyok, nem szeretek kivárásos játékot játszani. Nem jó az iksz, versenysportról beszélünk, győzni kell és ezt a fiúknak tudatosítani kell a fejükben. Nagyon nehéz lesz, de képesnek tartom a keretünket az MTK legyőzésére.

(fotó: puskasakademia.hu)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-12-11 18:00 Szent Gellért Fórum

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors

Prohuman