HÍREK

Feczkó Tamás látja a jövőt

2017-06-30

Feczkó Tamás látja a jövőt

Túl az ismerkedésen. A vezetőedző úgy érzi, hogy jól teljesít a jelenlegi keret.

Egy hét – a kerettel elvégzett – közös munka után kérdeztük vezetőedzónket, Feczkó Tamást az első benyomásairól.

– Milyenek az első hét tapasztalatai?

– Csak pozitívumokról tudok beszámolni. A nagy meleg ellenére is becsületesen és nagyon jól dolgoznak a játékosok.

– Változott a szakmai stáb, mindenki veled érkezett.

– Több éve dolgozunk közösen a pályaedzővel, Szergej Pacajjal. Annak idején együtt érkeztünk Balmazújvárosba, de a nyíregyházi utánpótlásban is munkatársak voltunk. Róla érdemes tudni, hogy a Rubin Kazany kétszeres bajnok stábjának is tagja volt.

Fekete Róbert, kapusedző, kiváló szakember, több, mint tíz éve dolgozik ezen a poszton. Sikeresen működött utánpótlás és felnőtt csapatok mellett.

György Rolland, erőnléti és rehabilitációs edzőnk is tíz éve érkezett az atlétika világából. Előtte négy olimpián vett részt versenyzőivel. Közép- és hosszútávfutásban öt Európa-bajnoki címet szereztek tanítványai. Az elmúlt tíz évben háromszor jutott NB I-be az a csapat, ahol dolgozott.

Nagy Enikő, sportpszichológusunk az ország egyik legjobb szakembere. Az MTK Budapest a negyedik csapata. Klubjai kétszer jutottak NB I-be. A labdarúgó edzőképzésben is részt vett, tartott előadásokat, nagy sikerrel.

– Milyen kerettel dolgozol jelenleg?

– A legegyszerűbb, ha alfabetikus sorrendben sorolom őket. Kapusok: Bese, Demjén, Fadgyas, Szentpéteri. Mezőnyjátékosok Asztalos, Baki, Balogh Béla, Borbély, Bori, Gengeliczki, Deutsch, Farkas Balázs, Forgács, Gera, Hrepka, Jakab, Kanta, Katona, Korozmán, Lencse, Schäfer, Takács Ronald, Talabér, Torghelle, Vass Ádám, Vass Patrik, Vogyicska.

Az első edzőmeccset július 1-jén, szombaton délelőtt 10:00 órakor játssza a keret a Ceglédi VSE ellen. A helyszín Üllő (2225 Dóra Sándor krt. 47.)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-12-11 18:00 Szent Gellért Fórum

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors

Prohuman