HÍREK

Bemutatjuk szombati MK-ellenfelünket: Amit a 43. Sz. Építők SK-ról tudni kell

2020-09-18

Bemutatjuk szombati MK-ellenfelünket: Amit a 43. Sz. Építők SK-ról tudni kell

A MOL Magyar Kupa 6. fordulójában csapatunk a BLSZ I. osztályában szereplő együttes ellen lép pályára 15 órától a III. Kerületi TVE Sporttelepén.

Jelen:

A 43. Sz. Építők SK-nak ez a hetedik szezonja a BLSZ I. osztályában. A legutóbbi, a koronavírus-járvány miatt félbeszakított bajnokság 16 csapatos mezőnyében a 9. helyen végeztek, azt megelőzően pedig a 11. helyen zártak.

Az idei pontvadászat 4. fordulója után a 6. helyen állnak - 2 győzelem és 2 vereség a mérlegük, hét gólt rúgtak és kilencet kaptak. Első két találkozójukat elveszítették (ASR Gázgyár, Fővárosi Közterület SK), utóbbi kettőt (Unione FC, Budafoki MTE II) megnyerték. Hét góljuk közül a 19 éves Stampf Armand - aki klubunk utánpótlás-gárdáiban is nevelkedett - ötöt szerzett.

A Magyar Kupa budapesti fordulóiban 3 mérkőzést játszottak, érdekes, hogy a találkozóik mindháromszor 1-1-re végződtek, de aztán büntetőkkel mindig túljutottak ellenfelükön: Ikarus BSE (5-4), 1908 SZAC Budapest (5-4), Fővárosi Vízművek (4-3).

A fővárosi együttes keretét csupa fiatal játékos alkotja, az együttes két legidősebb tagja Mészáros Dominik és Kires Attila a maguk 29 évével.

Az MK előző kiírásában az elődöntőig jutó csapatunk most csatlakozik a sorozat küzdelmeihez.

A két együttes tétmérkőzésen korábban még soha nem találkozott egymással!

Szurkolói információk:

A szombaton 15 órakor kezdődő összecsapásnak III. Kerületi TVE Sporttelepének füves pályája ad otthont (Kalap utca).

A vendéglátó klub tájékoztatása szerint az összecsapásra a jegyek egységesen 1.000-Ft-ba kerülnek, 6 év alattiaknak ingyenes lesz a belépés. A tiketteket  megvásárolni és a sporttelepre belépni a főépület (lelátó) jobb oldalán lehet. A büfét kizárólag maszkban lehet igénybe venni!

Mint ismeretes, a MOL Magyar Kupában a továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény - függetlenül a csapatok osztályba sorolásától - 2x15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét gárda azonos számú találatot ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás büntetőrúgásokkal dől el.

A 43. Sz. Építők SK labdarúgásának története:

A 43. sz. Építők Állami Vállalat labdarúgó szakosztálya 1949-ben, több más szakosztállyal (teke, tenisz, turisztikai, röplabda, asztalitenisz, horgász) együtt alakult meg. A cég Közép-Európa legnagyobb építőipari vállalata volt 10.000 fős létszámmal, önálló sportélettel, többek között például a házgyárak közötti, saját nagypályás bajnoksággal.

1953-ban a csapat megnyerte a XIII. kerületi bajnokság III. csoportját, majd osztályozón a II. osztályba jutott. Az 1960-as években a Budapest II. osztályában szerepelt az együttes, ez akkor a magyar bajnokság 6. osztálya volt

Az 1970-es éveket Verebes József jelenléte fémjelezte. Az utóbb komoly edzői karriert befutott “Mágus” - aki csapatunkkal NB I-es bajnokságot nyert - nyolc évig volt a 43. Sz. Építők játékosa, majd edzője, hivatalosan sportszervezője. A legendák szerint a játékosoktól kapta a Mágus becenevet. Verebes 1979-ben távozott a klubtól.

Az 1980-as években végig a BLSZ III-ban játszott az együttes. Az évtized végén az MTK utánpótlásából került a 43-ashoz Augusztini, Balogh Zs., Balogh A., Waszner, Árvay, Vályi és dr. Hevesi T.

A futball szakosztály a rendszerváltást követően önálló életre kelt. A vállalat megszűnése után a labdarúgó szakosztály magánkézbe és -finanszírozásba került.

Az 1990-es években végig a BLSZ II-ben játszott a 43. Sz. Építők. A bajnokság középmezőnyében szerepelt a gárda, sem a kiesés, sem a feljutás nem “fenyegette”. A csapat életében a költözés szinte mindig napirenden volt: megjárták az Erőmű, az Erdért és a Goldball pályáit, jelenleg a III. Kerületi TVE Sporttelepe az "otthonuk".

2014-ben történt meg a nagy fordulat: a BLSZ II-ben bajnok lett a csapat és BLSZ I-be jutott, s azóta is ott szerepelnek.

A 43. sz. Építők SK a budapesti amatőr labdarúgás egyik nagy hagyományokkal rendelkező egyesülete, melynek az évtizedek során olyan játékosai voltak, mint Verebes József, Umoh Patrick Bernard, aki az első színesbőrű NB I-es futballista volt Magyarországon, az Újpesti Dózsában, az MTK-t és a Honvédot is megjárt Cservenkai Donát, a BL szereplő Fradi oszlopos tagja, Szűcs Mihály, a volt miniszterelnök, a kapus Bajnai Gordon és Freud Gábor, aki az Újpest csapatában közel 50 bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

A csapat vezetőedzője dr. Hevesi Tamás, akinek csupán "kettős névrokona", Hevesi Tamás, az ismert rockzenész és labdarúgó edző.

Fotó: 43szepitoksk.hu

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2020-12-06 15:15 Szusza Ferenc Stadion

BUDAPEST HONVÉD

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors

Prohuman