HÍREK

Az edzőváltáson átesett Kozármislenyt fogadjuk - Bemutatjuk vasárnapi ellenfelünket

2022-09-03

Az edzőváltáson átesett Kozármislenyt fogadjuk - Bemutatjuk vasárnapi ellenfelünket

A Merkantil Bank Liga 7. fordulójában csapatunk vasárnap 17 órakor a HR-Rent Kozármisleny ellen lép pályára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Jelen:

Elindult a bérletárusítás a hazai mérkőzésekre - Minden információ ITT!

A HR-Rent Kozármisleny 2017-ben, egy szezon után búcsúzott a másodosztálytól drámai körülmények között. Az utolsó forduló előtt még bennmaradó helyen álltak, de a záró körben a Ceglédi VSE megelőzte őket.

A Baranya megyei együttes öt szezon töltött a harmadosztályban, a 2021/2022-es bajnokságot veretlenül megnyerve (27 győzelem, 11 döntetlen), 92 ponttal, bajnokként jutott fel a Merkantil Bank Ligába Aczél Zoltán irányításával.

A sikeredző a nyáron a III. Ker. TVE gárdájához távozott, így a felkészülést és a bajnokságot Tóth László vezetésével kezdte a csapat. A Budafoki MTE együttesétől érkező fiatal szakember az első hat fordulóban négy pontot szerzett csapatával.

Az első fordulóban a Soroksár SC győzte le őket 3-1-re, majd ugyanilyen arányban nyertek a Tiszakécskei LC ellen. Az FC Ajka elleni vereséget (2-4) a PMFC elleni 0-0 követte a baranyai rangadón. A legutóbbi két bajnokin egyaránt 1-0-ás vereséget szenvedtek, előbb a Kolorcity Kazincbarcika SC, majd a Gyirmót FC Győr ellen.

Az eredmények miatt a vezetőség az edzőváltás mellett döntött. Tóth László munkáját a hét közepén megköszönte a klub, a vasárnapi mérkőzésre az eddigi asszisztens edzők, Tomin Milán és Kovács Zoltán készítik fel az együttest.

A kozármislenyi gárda hat szerzett gólján öt játékos osztozik. A két találatot jegyző Bartha László mellett egyszer volt eredményes Gál Szabolcs, Horváth Dániel, Vajda Roland és Vogyicska Balázs.

Aktuális ellenfelünknél három kölcsönjátékosunk is szerepel: Kosznovszky Márk, Osei Clinton és Guth Ádám. Rajtuk kívül szintén a Kozármislenyt erősíti Varasdi Dániel, Szabó Dominik, Tóth Zoltán, Berdó Máté és Budzsáklia Benett, ők korábban szintén szerepeltek az MTK-ban felnőtt vagy utánpótlás szinten.

A nyári átigazolási időszakban három kölcsönjátékosunk mellett Bartha László, Bognár Dávid, Gál Szabolcs, Kotroczó Péter, Tölgyesi Viktor, Kulcsár Kornél, Vogyicska Balázs és Varasdi Dániel érkezett a klubhoz.

Távozott a csapattól Kozics Barna, Wittrédi Dávid, Horvát Gábor, Keresztes Barna, Kiszely Dominik, Kónya Kornél, Loch Péter, Pacéka Norbert, Takács Martin, Tóth Péter és Ulrich Dániel.

A vasárnapi összecsapást élőben közvetítjük Youtube-csatornánkon!

Csapatunk csak az NB II-ben mérkőzött a Kozármislennyel:

A két együttes mindössze két alkalommal találkozott egymással bajnoki mérkőzésen, mindkétszer a másodosztályban.

A 2011/2012-es szezonban idegenben gólgazdag mérkőzésen 5-3-ra diadalmaskodtunk, míg hazai pályán Nikházi Márk találatával 1-0-ra győztünk 2012. április 1-jén a régi Hidegkuti Nándor Stadionban.

A Ness Hungary NB II Nyugati csoportját a szezon végén csapatunk nyerte, így feljutott az élvonalba, míg aktuális ellenfelünk ezüstérmesként zárt.

Második csapatunk a tavalyi szezonban kétszer találkozott a Kozármislennyel, hazai pályán 3-0-ra kikaptunk, míg idegenben 1-1-es döntetlen született.

A mérleg:

NB II:

2         2       0       0         6 - 3           6     (100 %)

A HR-Rent Kozármisleny labdarúgásának múltja:

A kozármislenyiek futball csapatuk történetét a rendszerváltás időszakától számítják - a HR-Rent Kozármisleny anyaegyesülete, a Kozármisleny Sportegyesület ugyanis 1989-ben alakult újjá. A klub színe kék-fehér lett.

Azonban mielőtt az elmúlt 33 év történéseire térnénk rá, érdemes röviden felidézni Kozármisleny sportjának történetét: Szervezett bajnokságban 1952-ben szerepeltek először Kozármisleny futballistái. A Baranya megyei, Pécsi járási bajnokság Keleti csoportjába nyertek besorolást, a bajnokságot azonban nem játszották végig, visszaléptek.

Azonban egy esztendő kihagyás után 1954-től már újra a járási bajnokságban futballoztak, 23 évig voltak tagjai hol az első, hol a második osztálynak.

Négy év szünet után 1981-ben újjá alakult a futball csapat a településen, de csak három esztendeig tartott a lendület, 1984 ősszel már nem neveztek a Pécsi városkörnyéki bajnokságba, ami akkor a magyar labdarúgás hetedik osztálya volt.

Az 1988-1989-es bajnokságban újra indultak, s ha már ott voltak, meg is nyerték a pontvadászatot, s felkerültek a Baranya megyei bajnokság II. osztályának Czibulka csoportjába.

1993-1994-ben bajnokok lettek a megyei II. osztály Tamási csoportjában, s feljutottak a Baranya megyei bajnokság I. osztályába.

Nyolc évet játszottak a megyei pontvadászat első osztályában, s 2002-ben feljutottak az NB III Dráva csoportjába. ahol 2007-ben, a település várossá nyilvánításának esztendejében bajnokok lettek. Így a baranyai csapat története során első alkalommal 2007-ben került fel az NB II-be, s hét idényen keresztül játszott a második vonalban, majd kiestek.

Két NB III-as év következett, majd 2016/2017-ben újra a második ligában futballoztak, de csak átszállójegyet váltottak, a szezon végén kiestek. Öt esztendei harmadik vonalbeli szereplés után idén bajnokként jutottak vissza az NB II-be.

Az eltelt évek során a csapat több névváltozáson ment át: Kozármisleny SE (1989 - 2009), 1995-ben egyesült a Pécsi Zsolnay SE-vel, Gold-Sport-Kozármisleny SE (2009 - 2012), Kozármisleny FC (2012 - 2015 július), HR-Rent Kozármisleny (2015. július-).

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-12-11 18:00 Szent Gellért Fórum

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors

Prohuman