HÍREK

A Vasas szakameberei így látták az MTK elleni meccset

2014-07-14

A Vasas szakameberei így látták az MTK elleni meccset

A Vasas edzője és ügyvezetője is értékelte az 5-2-es MTK győzelemmel végződött előkészületi mérkőzést

A Vasas honlapjának így értékeltek a szakemberek:

Szanyó Károly, a Vasas FC vezetőedzője:

„Az első félidei csapatunk teljes mértékben felvette a versenyt első osztályú ellenfelünkkel, sőt ki merem jelenteni, hogy akkor az MTK-nál még jobban is futballoztunk. A második félidőben cseréltem 6 poszton, majd a 60. percben újabb 3 játékos jött be. El kell mondanom, hogy a csereemberektől többet vártam, mint amit nyújtottak. Ahhoz, hogy bekerüljenek a csapatba jobban kell teljesíteniük. Azonban meg kell jegyeznem, hogy nagyon kemény másfél heti edzésmunkán vagyunk túl, főleg az eheti napi két edzésre gondolok. Ezt figyelembe véve engem is meglepett az első félidei gördülékeny és friss játék.

Bár a második félidei csapattól többet vártam, de így sem vagyok elkeseredve, mert láttam sok-sok bíztató dolgot. Épp az imént beszéltem Garami József mesterrel, aki gratulált nekem a csapat első félidei játékához és elismerte, hogy az első 45 percben mi domináltunk és mi irányítottuk a játékot.”

[image]Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója:

„Mint amennyire meglepett első félidei friss, kombinatív, lendületes játékunk ugyanolyan mértékben elégedetlen voltam a második félidei csapat játékával. Meggyőződésem, hogy egy akármilyen összetételű Vasas csapat sem játszhat ilyen gyengén, mint ahogy most az MTK ellen a második 45 percben.”

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2021-12-05 13:00 BVSC-Zugló Stadion

MTK BUDAPEST II.

VS

BUDAPEST HONVÉD-MFA II.

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors

Prohuman