HÍREK

A Gyirmót FC Győr ellen kezdjük a bajnokság második körét - Bemutatjuk pénteki ellenfelünket

2021-11-05

A Gyirmót FC Győr ellen kezdjük a bajnokság második körét - Bemutatjuk pénteki ellenfelünket

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában csapatunk a nyáron feljutó Gyirmót FC Győr ellen lép pályára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban pénteken 20 órakor.

Jelen:

Jegyinformációk ITT!

A Merkantil Bank Liga tavalyi kiírásának ezüstérmeseként feljutó Gyirmót FC Győr második élvonalbeli szezonjában kilenc pontott gyűjtött az eddigi 11 fordulóban.

Csertői Aurél együttese 11 gólt szerzett, míg a kapujukat 20 alkalommal vették be. Előbbi a második, utóbbi hármas holtversenyben a harmadik legrosszabb mutató az OTP Bank Ligában.

A gyirmótiak közül eddig négy futballista szerzett gólt a bajnokságban. A házi góllövőlistát Varga Barnabás vezeti négy találattal, őt követi Simon András hárommal. Szegi Vince kétszer, Florent Hasani egyszer volt eredményes, míg az első egymás elleni mérkőzésünkön Tiago Ferreira talált a saját kapujába.

A kisalföldi gárda a csapatunk elleni 1-1-el kezdte a bajnokságot, majd a Kisvárda Master Good elleni 2-1-es vereség után két döntetlent játszott, előbb a MOL Fehérvár FC (1-1) majd a Mezőkövesd Zsóry FC (1-1) ellen.

A Puskás Akadémia FC (0-1), a DVSC (0-5) és a Budapest Honvéd (2-4) elleni vereségek után Újpesten szerezte meg első győzelmét a csapat, miután 3-1-re diadalmaskodtak a Szusza Ferenc Stadionban. A következő körben a Paksi FC ellen is három pontot szereztek (2-1), a legutóbbi két bajnokit viszont elbukták, a Zalaegerszegen 2-1-re, míg hazai környezetben az FTC-től 2-0-ra kaptak ki.

A nyári átigazolási időszakban hét játékos igazolt a Gyirmót, érkezett a csapathoz Csörgő Viktor, Cornel Ene, Florent Hasani, Frane Ikic, Kovács Dominik, Major Martin és Medgyes Zoltán. Kölcsönbe pedig megszerezték Csonka András, Radics Márton és Zeke Márió játékjogát.

Mindössze Pálfi Donát, Lustyik Levente és Sandal Dominik távozott a klubtól, Heffler Norbertet pedig kölcsönadták Tiszakécskére.

A kisalföldiek még állnak a MOL Magyar Kupában: az FC Ajka ellen 1-0-ra nyertek, míg a Szombathelyi Haladás ellen büntetőkkel jutottak tovább. A nyolcaddöntőben a Békéscsaba 1912 Előre lesz az ellenfelük február elején.

A pénteki mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.

Csapatunk a Gyirmót FC Győrrel az NB I-ben és az NB II-ben is mérkőzött:

Az NB I-ben eddig négy alkalommal találkozott egymással a két együttes.

Érdekesség, hogy az első két összecsapáson jelenlegi megbízott vezetőedzőnk, Teodoru Vaszilisz irányította csapatunkat. Az első meccs 0-0-ra végződött, míg a másodikon Torghelle Sándor találatával nyertünk hazai pályán 1-0-ra.

A harmadik összecsapást egykori játékosunk, Simon András góljával a gyirmótiak nyerték 1-0-ra, míg július végén 1-1-s döntetlen született, akkor Tiago Ferreira öngólja után Bojan Miovski egyenlített a második félidő elején.

A másodosztályban még nem kaptunk ki a sárga-kékektől, négy győzelem mellett egyszer játszottunk döntetlent velük.

A mérleg:

NB I:

4        1        2        1         2 - 2          5     (42 %)

NB II:

5        4        1       0        10 - 5        13     (87 %)

ÖSSZESEN:

9        5        3       1        12 - 7        18     (67 %)

A Gyirmót FC Győr labdarúgásának múltja:

Az Árpád-korból származó Gyirmót évszázadokig önálló település volt, de 1970 óta Győr dél-nyugati városrésze.

A községben az első futball csapat 1956-ban alakult, és 1957-ben a Nyugati Labdarúgó Alszövetség III. osztályában indultak. A következő években a Győri Járási Bajnokság különböző csoportjaiban szerepeltek, több-kevesebb sikerrel. 1963-ban megszűnt az együttes, s legközelebb csak egy évtized múlva, 1974-ben lett újra csapat a faluban. A Győri Városi Bajnokságban játszottak, de idény közben visszaléptek.

A gyirmóti labdarúgás története két évtizeddel később folytatódott. A Gyirmót SE 1993-ban alakult, s a klub színe sárga-kék lett. 2010 és 2012 között Gyirmót FC néven szerepeltek, mai nevüket, a Gyirmót FC Győrt 2012. június 25-től használják.

A Gyirmót az ETO mellett mostanra már a második legeredményesebb csapat Győrben, megelőzve a legendás MÁV DAC-ot.

1994-1995-ben a Győri körzet I/B osztályában, a magyar futball 7. vonalában indultak, s rögrön bajnokságot is nyertek. Hamarosan a megyei bajnokság I. osztályába jutottak, s "megye egyesként" érték el első nagy sikerüket, 2001-ben Szabad Föld Kupa győztesek lettek.

2002-ben felkerültek az NB III-ba, ahol azonnal bajnoki címet is nyertek a Bakony-csoportban, de maradniuk kellett a harmadik vonalban. A következő évben újra elsők lettek, s most már vállalták az NB II-es szereplést - végül a 9. helyen végeztek. Ekkor átszervezés történt a magyar futballban, s a gyirmótiaknak osztályozót kellett játszani az NB II-ért, ami ekkor lett újra a hazai foci második vonala. Az osztályozón a Százhalombattát 5-0-ra, és 6-2-re verték. A 2005-2006-os bajnokságtól kezdve szerepelnek az NB II-ben.

A 2008–2009-es szezonban bajnokok lettek, ám az MLSZ-től nem kapták meg az első osztályban való induláshoz szükséges licencet, így a második helyezett Lombard Pápa jutott fel az első vonalba.

A következő hat bajnokságban mindig a dobogósok voltak, s történetük  legnagyobb sikere, hogy a 2015–2016-os szezonban három fordulóval a másodosztályú bajnokság vége előtt bebiztosították a bajnoki címet, így a 2016-2017-es szezonban először szerepelhettek a magyar élvonalban. Egy szezon után azonban a tabella utolsó helyén végezve visszaestek a másodosztályba.

2017-2018-ban a Markentil Bank Ligában a 6. helyen zártak, a  2018-2019-es idényben aztán szinte végig harcban voltak az élvonalba történő  feljutásért, ám végül bronzérmet szereztek, s nem sikerült a feljebb lépés. 2019-2020-ban a koronavírus miatt félbeszakított bajnokságban, amikor csapatunk visszajutott az élvonalba, a gyirmótiak  hetedikek lettek.

A legutóbbi szezonban a Debreceni VSC mögött ezüstérmet szereztek a másodosztályú bajnokságban, megelőzve a feljutásra esélyesebbnek tartott Vasast. A Gyirmót ezzel ismét az NB I-be jutott - másodszor szerepelhetnek a magyar futball első vonalában.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-01-26 11:00 Grosics Gyula Stadion

Tatabányai SC

VS

MTK BUDAPEST II.

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors

Prohuman