HÍREK

Boris: A helyén kezeljük ezt a győzelmet

2020-11-01

Boris: A helyén kezeljük ezt a győzelmet

Vezetőedzőnk így értékelt a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

- Furcsa meccs volt az ismert előzmények birtokában, sokat foglalkoztak a lapok ezzel a mérkőzéssel előzetesen. Jól kezdtünk, gyorsan szereztünk három gólt, ez meghatározta a meccset. Sok lehetőségünk volt utána is, de azokkal nem tudtunk élni. A játékunk rendben volt, de el kell ismerni azt is, hogy a második félidőre az Újpest picit feljavult.

Mindkét csapatban sok fiatal lépett pályára, a 16 éves Biben, a 18 éves Kata és Clinton is játszott nálunk például. Mi sem a legjobb csapatunkkal érkeztünk, Schönnek például a védelembe kellett hátramennie ezúttal a sok hiányzó miatt.  

Természetesen éreztük azt az ellenséges hangulatot, ami körülvett minket a stadionban, én is másképpen viselkedtem ezúttal, gyakorlatilag végigültem a meccset. Már a megérkezésünk után volt az Újpest hivatalos fotósának pár keresetlen szava hozzánk, aztán a verbális csata már a bemelegítés alatt is zajlott. Szakmailag nem szeretném mélyebben értékelni ezt a találkozót: ez a győzelem is három pontot ér, de nem fogjuk túlünnepelni, a helyén kezeljük.

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2021-01-24 13:30 Budafoki MTE Sporttelep

BUDAFOKI MTE

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors

Prohuman