HÍREK

77 éves az MTK edzőlegendája

2016-08-09

77 éves az MTK edzőlegendája

Kedden ünnepli 77. születésnapját az MTK Budapest történetének egyik legjobb és legeredményesebb szakvezetője, Garami József, aki ma is szakmai igazgatóként segíti a kék-fehér klub munkáját.

A korábban szövetségi kapitányként a magyar labdarúgó-válogatottat is irányító szakember igazi intézmény az MTK Budapesten belül. Sokáig neve egyet jelentett a mindenkori vezetőedzőjével a klubnál. Irányításával két bajnoki címet nyert a Hungária körúti legénység, munkálkodása idején számtalan Sándor Károly Akadémián nevelkedett tehetség mutathatta meg, mire képes az NB I-ben.

Talán szakmai sikereinél is lenyűgözőbb személyisége, hiszen Garami Józsefről elmondható az, ami igazán kevesekről a honi labdarúgásban, az ország minden stadionjában szeretettel és tisztelettel fogadják a rivális klubok szurkolói és vezetői. Többek között, ennek okáról is kérdeztük a születésnapos mestert.

– Biztos, mert öreg vagyok (nevet). Az igazság az, hogy az MTK mellett Pécsett, Újpesten, Győrött és a Ferencvárosnál is eredményesen tudtam szerepelni a csapataimmal, ami biztosan hozzájárul ahhoz, hogy szívesen emlékeznek rám. Mindig szerettem fiatalokkal dolgozni, ezért is értékelem különösen nagyra a szinte csak saját nevelésű játékosokkal elért második bajnoki címemet az MTK-val. Ami kis hiányérzet bennem, hogy az Illés féle csapattal talán nemzetközi téren többre vihettük volna, gondoljunk csak a Rosenborg elleni párharcra, amikor elment a világítás a stadionban.

– Tudom, hogy szívesebben beszélsz a labdarúgásról, de hogy töltöd a születésnapodat, kivel ünnepelsz?

– Nagy ünneplés nem lesz, mivel a feleségem betegeskedik, de egyébként sem szoktam nagy feneket keríteni a születésnapjaimnak.

– Sokan gratuláltak már?

– Jó néhányan kerestek, ami persze jóleső érzés, főleg úgy, hogy nem nagyon hirdetem ezeket az évfordulókat.

– Nehezen hiszem, hogy a köszöntések mellett, némi foci nem kerül a programba.

– Ez csak természetes! Most a napokban is megyek Agárdra. Folyamatosan figyelem a fiatalokat, a női csapatot, és természetesen az edzőkkel is napi szinten konzultálok.

– Maradjon ez még így nagyon sokáig! Isten éltessen Józsi bácsi, erőben, egészségben!

– Köszönöm szépen mindenkinek, aki gondolt rám!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-07-02 11:00 Új Hidegkuti Nándor Stadion

MTK BUDAPEST

VS

ÚJPEST FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors

Prohuman