HÍREK

2015-ben sem lassít az MTK Budapest - harcban a dobogóért

2015-04-07

2015-ben sem lassít az MTK Budapest - harcban a dobogóért

Az MTK Budapest csapata negyedik helyen áll az OTP Bank Liga öt idei fordulójának eredményei alapján összeállított tabellán. Az élen a Ferencváros, mely első számú üldözője lett tavasszal MTK-nak az ezüstéremért zajló csatában. A kék-fehérek hétvégi riválisa, a Dunaújváros csupán 13. a 2015-ös bajnoki rangsorban.

Öt teljes fordulót már lejátszottak a csapatok 2015-ben a magyar élvonalban, a naptári év legjobb csapata pedig az említett időszak eredményei alapján a Ferencváros. A zöld-fehérek négyszer győztek, csak Nyíregyházán nem tudták begyűjteni a három pontot, és mindössze egy gólt kaptak. Hazai pályán az MTK-t is felülmúlták, melynek legfőbb riválisaivá válták az ezüstéremért folyó küzdelemben

A tavasz meglepetéscsapata, a Kecskemét csak gólkülönbsége miatt szorul a második helyre, de elmondhatja magáról, hogy senki nem szerzett több gólt nála ebben az esztendőben. A dobogó alsó fokán a Videotont találjuk, amely ugyancsak veretlen újév óta.

Negyedik helyen áll az MTK Budapest, mely továbbra sem játszott döntetlent a 2014/15-ös bajnoki szezonban. A 2015-ös naptári évben három győzelem és két vereség Garami mester tanítványainak mérlege.

A kiesőjelöltek közül a Pécs és a Haladás is alaposan feljavult az őszhöz képest, ami pedig a táblázat alját illeti, a Diósgyőr, a Puskás Akadémia és az Újpest sem lehet büszke a 2015-ös produktumára.

Érdekesség, hogy az elmúlt öt fordulóban a DVSC szerezte a legkevesebb gólt a csapatok közül.

                                      

(forrás: csakfoci.hu)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2022-12-04 11:00 Lantos Mihály Sportközpont

MTK BUDAPEST II

VS

FERENCVÁROSI TC II.

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors

Prohuman