HÍREK

184. alkalommal a Honvéd ellen

2015-03-05

184. alkalommal a Honvéd ellen

Nőnapon találkozik Kispesten a Budapest Honvéd és az MTK Budapest

1916 decemberében kezdődött, vasárnap pedig a 184. összecsapással folytatódik a Honvéd és az MTK bajnoki vetélkedése. A tabellán elfoglalt helyezésektől függetlenül ez a találkozó rangadónak számít. 

Az eddigi 183 mérkőzés 55 kispesti, 84 kék-fehér győzelmet hozott, 44 meccs döntetlenre végződött.Gólok tekintetében is jobban áll az MTK, 380-at szereztek a kék-fehérek, a kispestiek 292-ig jutottak.

Az első meccsre 1917. június 21-én került sor, melyen 2-0-ra nyert az MTK. Közel két évig a Honvéd gólt sem tudott szerezni, majd 1919. április 5-én betaláltak, de így is 9-1-re nyertek a kék-fehérek. A húszas években és a harmincas évek elején sem változott sokat a helyzet: óriási MTK fölény jellemzte ezt az időszakot. A kék-fehér dominancia érthető, hiszen az MTK eddig megszerzett 23 bajnoki aranyából 15-öt ebben az időszakban gyűjtött be.

1938. március 6-án ért véget a Honvéd MTK elleni vesszőfutása. Az addig veretlen Hungária úgy érkezett Kispestre, hogy a forduló után is veretlen marad. A kispestiek azonban megérdemelt győzelmet arattak – góllövők: Serényi (2), Déri, illetve Kardos – a nagy iramú, kemény, de mindvégig fair mérkőzésen. A kispesti csatársor tagjai kiváló teljesítményt nyújtottak. Déri a mezőny legjobbja volt, a jobb szélen Kincses felülmúlta válogatott ellenfelét, Serényi két góljával koronázta meg jó játékát.

A legújabb kor töténete pedig, hogy 2014 májusában – Kispesten – az MTK Budapest, Kanta József két góljával nyert 2-0-ra, ahogy a 2014/15-ös bajnoki szezonban Felcsúton is. Utóbbi találkozón köszöntötték a 75 éves Garami Józsefet.

A mérkőzésre ITT lehet jegyet venni, akinek pedig nincs még szurkolói kártyája, az írjon e-mailt az emlek@mtkbudapest.hu e-mail címre és segítünk!

(Készült a honvedfc.hu adatainak felhasználásával.)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2023-01-28 11:00 Grosics Gyula Stadion

TATABÁNYAI SC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Sponsors

Prohuman